A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. (Miskolc, 1981)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Selmeczi—Kovács Attila: Kézimalmok a Zempléni-hegyvidéken

6. kép. Kézváltás darálás közben. Mogyoróska. Selmeczi Kovács Attila felvétele, 1978. 7. kép. Darálás kézimalommal. Háromhuta. Ujváry Zoltán felvétele, 1957. kőnyílásba a maroknyi szemet, mégpedig úgy, hogy abból egyetlen szem sem hullik mellé, és a forgatás üteme sem lesz lassúbb. „Akármilyen gyorsan hajtotta, belecsapta a magot a garatba, nem lehetett megállni" (Regéc). Ugyanis a munka teljesítménye döntően a töltogetés gyorsaságától, ritmusától függött. Éppen ezért a darálás meglehetősen nagy ügyességet és gyakorlatot kívánt meg. A darálást, a kőforgatást is jobb kézzel végezték, csak arra az időre vették át bal kézbe a hajtókart, amíg a darálni valót beledobták a kőnyílásba. Amint mondták: „mindig jobb kézzel szoktuk hajtani és meregetni is, akkor cseréljük a kezet. Amíg merítünk, addig bal kézzel forgatjuk a követ, nem állunk meg közben" (Mogyoróska). A gyakorlattal rendelkezők a forgatás lendületének csökkenése nélkül tudták váltani a kezüket (6. kép). De ha elfáradtak, akkor is cserélték a kezüket. Volt, aki két kézzel hajtotta a maimocskát. Előfordult az is, hogy ketten daráltak, ahol arra hely volt, a maimocska két oldalán egymással szemben állva forgatták a hajtókart, vagy az egyik hajtotta a másik dobálta bele a szemet (Füzérkajata). A kézimalommal végzett munka jobbára a nők feladatkörébe tartozott, de a darálást nem tekintették kizárólagosan női munkának. Ebben az is közrejátszhatott, hogy erős fizikai igénybevételt jelentett a darálás, noha egyszerre csak kis mennyiségeket dolgoztak fel, amennyi a széltére használatos, 3—5 liter űrtartalmú sekély faedénybe, a szakajtóba fért. Általános érvényűnek