A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. (Miskolc, 1981)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tóth Péter: A szőlőhegyek védelme Sajószentpéteren a XVIII. században

meg bizonyosodik, senkinek a' pinttzébe menni szabad nem lészen. 3tio A' pipázás, sem száraz, sem essős, sem havas időkben uttzákon, csűrökben, udvarokon, szerüss kertekben, pinttzék kőzött, 's más veszedelmes helyeken, az Nemes 12 Rft, az Colonusnak pedig 50 pálcza büntetés alatt szabad nem lészen."

2,i A rendelet végrehajtására már egy hét múlva sor került, amikor Ns. Soós Mihályt érdeme szerint megbüntették azért, mert éjszaka idején kiment a pincéjébe. Tüzet okozó tevékenységért pedig Dobai Szabó Jánost ítélte 25 pálcára a magistratus, aki a szőlőpásztoroktól elvett puskával lövöldözött a pincék között.

27 A statútumnak egyébként bizonyos erkölcsöket javító célzata is volt, ami nem lehetett véletlen: szinte mindennapi sértésnek számított, hogy egy asszonyt ,,pintzés kurvának" neveztek.

28 A szőlőhegyeken és a pincék között elkövetett bűnökért tehát feltűnően súlyos büntetés járt, s érdekes, hogy a büntetéselengedésnek is a szőlő volt az indoka. 1778. május 30-án a város kocsmárosa, Aranyos János, akit feleségestől káromkodásért zártak áristomba, szabadon bocsáttatását kérte, azzal az indokkal, hogy „Szőlleje dolgozatlan veszne." S az indok elegendő volt ahhoz, hogy szabadon engedjék, csak 3 forint váltságot kellett fizetnie.

29 A megtermett bor értékesítése az akkoriban messze földön nevezetes szentpéteri vásárokon történt; feltűnő, hogy milyen előszeretettel keresték föl ezeket borvásárlás céljából a Gömör megyeiek, elsősorban a rozsnyóiak és a rimaszombatiak, akik közül a szentpéteri hegyeken extraneusként szőlőket birtoklók nagy része is kikerült. Olyan ügyben is kellett a tanácsnak intézkednie, amelynek a bor adásvétele volt a tárgya. 1779-ben például a PéterPál napi vásáron vett meg egy rozsnyói kereskedő a Szentpéteren lakos Lévay Mihálytól 8 hordó bort. A kereskedő adott foglalót is és abban egyeztek meg, hogy mihelyt jó út lesz, lejön a borokért. Mivel azonban Szent Mihály napig nem jött, Lévay Mihály eladta a bort másnak, mégpedig haszonnal. A rozsnyói kereskedő ezt a hasznot követelte, a szentpéteri magistratus azonban úgy ítélte meg, hogy az nem őt illeti, elégedjen meg a foglaló visszafizetésével, s abból is fizessen Lévaynak a bor őrzéséért, a tanácsbelieknek pedig a törvényes eljárásért

30

. A bor más módon való értékesítésére is a tanács adott engedélyt. A városi tisztviselők conventiójában gyakran szerepel a bor kiárultatása a város kocsmáján. 1780-ban pedig, amikor a város Sulyok Pap Istvántól 50 forintot vett föl pőrének apellálására, a kölcsönzött összeg kamatjának fejében megengedték neki, hogy kiárultathassa egy hordó óborát, melynek a tőkéje és nyeresége is az övé lett.

31 Itt kell megjegyeznünk, hogy az egyik legrégibb szentpéteri oklevélnek is a boreladás a tárgya. Ez az úgynevezett Szentpéteri Végzés, amely 1403-ból vagy 1503-ból származik, és amely megtiltja, hogy idegen borokat áruljanak Sajószentpéteren. Az oklevél helye ismeretlen, s ezért nem áll módunkban közölni.

32 Amint a hegyi törvényekből kiderül, a városnak voltak fizetett alkalmazottai is, akiknek feladata a szőlőhegyek és a pincék őrzése volt. Számuk a jegyzőkönyvekből nem derül ki teljes bizonyossággal; feladataikat vagy „munkakörüket" a prothocollált hitformák írják le. A hegyi kerülőket is és a szőlőpásztorokat is a város elöljárói, a földesuraság tisztjei, valamint a városi és „külföldi", szőlőket bíró urak és gazdák együttesen választottak. Ezt a- régesrégi szokást sem tartotta azonban sokáig tiszteletben a földesúr. 1779. augusztus 6-án gróf Andrássy István főispánhoz fordultak a szentpéteriek egy hosszú