A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)
Történeti közlemények - Tassonyi András: A Móricz-család Prügyön
főtt ebédet. Ebéd alatt — a szürcsölésen kívül —, csak az asszony hangját lehetett hallani. Amikor úgy érezte, hogy jól kibeszélte magát, rájuk szólt: ,,No, mit hallgattok el előttem?" Mert a két segítőtárs mosolyogva összenézett, amit Szókéné észre is vett. Pallagi Julcsának sem kellett több, amikor megtudta, hogy férjét a szomszédasszonnyal gyanúsítják. „Te szerencsétlen! — kiáltotta. — Neked csak szád van, nincs tehetséged, és mégis más asszonya kell?" Morogva szedte össze az üres edényeket, s a zajdaruhában hátára kapva hazafelé indult. „No, csak gyere haza!" — kiáltotta vagy húsz méterről. Szőkét nehezen lehetett felbosszantani, de most bosszús lett. Kaszálás közben azon töprengett, hogyan viszonozza ezt Bálint sógornak. Délután fél három lehetett, amikor befejezték a kaszálást. „Megvan!" Két társa értetlenül nézett Szőkére. „Itt a szemközti tanyán fogunk egy macskát, megnyúzzuk, megsüljük és nyúlpecsenyeként megetetjük a sógorral. Úgyis mindig italosari jön haza." Az elhatározást tett követte. Jó néhány percig űztek egy girhes fekete macskát, majd elkészítették a „nyúlpecsenyét". Ezután türelmetlenül várakoztak, és állandóan Tarcal irányába tekingettek. Nem kellett sokáig várniok. Bálint rövidesen megérkezett, s jó étvággyal fogyasztotta a pecsenyét. Amikor az utolsó darabot rágcsálta, akkor árulták el a titkot, és éktelen hangon nyávogtak. Az eset után még együtt mentek haza, de ettől kezdve a két sógor viszonya rosszabb lett. Másnap tudta az egész falu, nevettek rajta. 13 Amikor 1889. május 29-én Móriczéknál ikrek születtek — Károly és Sándor —, Bálint nem Szőkééket hívta keresztszülőknek. 14 Szőke durva tréfájától, a csúfolódó prügyi ekstől felbőszülve Móricz még jobban igyekezett feltörni. Júniusban új járgányt vásárolt, s már kettővel csépeltetett; mindent megvásárolt, ami a faluban eladó voit. Ősszel elkészítette a gépszínt, s 1890-ben tüzesgépet vásárolt. Ez volt az első Prügyön. Az emlékezők szerint, huszonnégy ló kellett a vontatásához. Móricz Bálintnak nem volt tanult szakmája, inkább vállalkozó volt. Ehhez szerzett mesteri tanúsítványt 1890. szeptemberében. Egy sárospataki — nagyobb összegű — vállalkozáshoz volt erre szüksége. Móriczné Zitas Bertalan tiszteletest kérte meg, hogy a tiszalöki református pap segítségével hozza össze férjét dr. Dobos Imre főszolgabíróval. Móricz Bálint átmulatott vele egy éjszakát, s a főszolgabíró reggelre kiállított Móricz Bálint részére egy mesteri tanúsítványt. Móricz Zsigmond 1887. szeptember elseje és 1890. június 16-a között Prügyön járt iskolába, itt végezte az elemi iskola harmadik, negyedik és ötödik osztályát. Két tanítója volt, később mindkettőről novellában is megemlékezett. 1888. február 19-ig Tamás Pál, az öreg rektor tanította, február 25-től az ötödik osztály befejezéséig pedig Tóth Károly tanító. Az író beszámolója szerint 24 osztálytársa volt, s amint írta, három év alatt a harmadrészét sem ismerte meg. Az 1887/88. tanévben ismert osztálytársai: Bodon Károly, csöndes természetű, közepes termetű és közepes tehetségű tanuló; Takács Erzsébet, gyenge képességű, de vidám természetű leányka, a tanító kedvence; Pallagi Zsuzsanna, csendes, szerény természetű, jó tanuló, Zsigmond legközelebbi rokona. Ismerjük néhány volt iskolatársát is. Bátori Erzsébet vidám természetű, jó tanuló volt. Darabos Borbála csendes, szerény természetű gyerek, Móriczék szomszédságában lakott. Legjobb barátnője Hallgató Teréz volt, Zsigmondnak rokona és első „szerelme". Pecsenye Erzsébet volt akkoriban az iskola legjobb tanulója, aki mindenkivel barátkozott. Takács