A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Néprajzi közlemények - Fejős Zoltán: Amerikás Rádi Gábor históriája

Elindult a szekér lassú menetbe, Egyenesen mentek a temetőbe. Hol a két gazember már jó előre, Megástak egy sírt már jó előre. Hogy kiértek a temető magánba. Most rákiált Rádira a sógora: — No sógorom, elérkeztünk már haza, Itt fogsz szállni te örök nyugalomra! (Erre Rádi igen nagyon megijedt. — Legyen sógor, minden pénzem a tied, Csak az életemnek adjál kegyelmet.) (Rádi az utolsó szót kiejtette.) Egy fejszeesapás vágott ott a fejébe, De csak az egyik füle lett levágva, Hiába lett rászánva a halálra. — Gyilkosaim, ha halálra szántatok, Hadd küldjek az égbe egy imádságot! Leborulva imádkozni elkezdett, Á mély sírba bele-bele tekintett. — Én istenem, itt kell nyugodni nekem, Itt ér véget irtó sok szenvedésem, Jó feleség és ártatlan gyermekek, Mán most isten veletek! Egy revolver dördült el a sötétbe, Belefúródott a Rádi jobb kezébe. De két csendőr éppen ott a közelbe, A lövésre a tetthelyen megjelent. A két gyilkos erre futni elkezdett, De a csendőr a nyomukba érkezett, Vasra verve a közeli községbe, Bekísérték, lezárták a börtönbe. Ottan a vasat le akarták venni, De azt száz kovács se bírta megtenni. Hogy mi történt, a csodák csodája? A vasbilincs kezekhez lett forradva. A történetet az adatközlő — mint mondotta — „60—70 évvel ezelőtt, úgy tizenhat éves fiú koromba tanultam" egy országos vásár alkalmával, Encsen. A dalt egy zsidó árustól sajátította el, aki a vásáron kis dalosfüzeteket árult. A dallamot az árus előre énekelte, a szöveget a füzetekből követték, majd később együtt énekelve a históriással, megtanulták a szöveget és a dallamot is.