A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Néprajzi közlemények - Újvári Zoltán: Mutatvány egy gömöri földműves közmondás- és szóláskészletéből

bukkanókkal a kétezret is meghaladja. A gyűjtés és a vizsgálat egyik fontos szempontja az volt, hogy a közmondásoknak, szólásoknak az egyéni és a közösségi használatban való funkcióját és értelmezését n^egállapítsuk. Ez részint megfigyeléssel, részint rákérdezéssel történt. Az anyag részletesebb elemzését a teljes anyagot közlő kötetben végezzük el. Jelen alkalommal a gyűjteményből csupán néhány példát mutatunk be. Szükségesnek látjuk azonban Lőkös Jánosnak, ennek a kiváló népi individuumnak az életútját röviden ismertetni. Lőkös János 1920-ban született a gömöri Zádorfalán, édesanyja, Demo Lídia falujában. Derne Lídia a Sajó-menti Hét községbe ment férjhez Lőkös János földműveshez. A családban négy gyermek született, két fiú és két lány. Lőkös János — adatközlőnk — az idősebb fiú. Mind a négyen Hét községben élnek. Lőkös János falujában hat elemi iskolai osztályt, és a közeli Putnokon négy ún. polgári iskolát járt. A tanulásban, az ismeretekben fogékony legény az 1940-es években (1941—1943) Rimaszombatban, a téli gazdasági iskola tanfolyamán tanulta az okszerű mezőgazdálkodást. Falujában az iskolázott és az olvasott földművesek közé tartozott. A háború azonban a felfelé induló pályára akadályokat gördített. A háborút, a hadifogságot megélt Lőkös János 1945 után kis gazdaságukban dolgozott, majd termelőszövetkezeti tagként napjainkban is a mezőgazdaságban tevékenykedik. Lényegében mindig paraszti közegben, egy falu — Hét — közösségében élt és él. Bár olvasmányélményei nyilvánvalóan hatottak tudásszintjére, a hagyományt, a közösségi kultúrát illetően azonban teljes mértékben igazodott a környezetéhez, A falu közösségének szinte egész közmondás- és szóláskészlete felszívódott ennek az — e műfaj iránt igen fogékony — embernek a tudásanyagába. Egy ács nem ács, két ács fél ács, három ács egy ács. A régi ácsmesterek azt tartották, hogy csak ott megyén rendben az ácsok dolga, ahol három ács dolgozik együtt. Régebben, amikor az ácsok hosszú fát faragtak gerendának, vagy szarufának, a fa hosszának megfelelő hosszúságú zsinórt mártottak piros festékbe. Ezt a festékes zsinórt,a faragandó fán egyik végétől a másikig kifeszítették. A fa mindkét végén égy-egy ács leszorította a zsinórt, a harmadik ács pedig középen megemelte a feszes zsinórt és amikor elengedte, a festékes zsinór a fán egyenes vonalat csapott. Innen való ez a mondás, mert ehhez a művelethez három ács kellett. *f Ügy kellel'., mini ablakos tóinak a hanyatt esés. Régen gyakorta megfordultak nálunk az ablakos tótok. Nem láttam ugyan egyet sem hanyatt esni, de elgondolható, hogy ha ráesne az üvegekre, milyen kára lenne. Hat ha valami ilyesmi történt velünk, amiből kárunk lett, de nem is gondoltunk nem számítottunk rá, egyébként a más bajával kapcsolatban is így mondtuk: Ügy kellett (vagy: úgy hiányzott) ez nekem (vagy: neki), mint az ablakos lótnak a hanyatt esés — vagyis egyáltalában nem kellett, nem hiányzott, elmaradhatott volna. Jobb adni, mint kapni. Könnyebb adni, mint kapni. Jobb adni, mint venni. így is, úgy is szoktuk mondani. Az ember szívesen segít másokon, ha van miből. Olyankor mondtuk, ha valakit megsegítettünk. Ha valamelyik családtag nem helyeselte, vagy rokon, ismerős, szomszéd mondta, hogy minek adtatok, nem érdemel Le az azt meg, akkor mondtuk, hogy úgy jó, ha adhatunk, mert jobb adni, mint kapni. De ha helyeselték az ilyen tettet, akkor is ezt mond-