A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - ifj. Barta János: Falu és külvilág

sora. Jellemző módon éppen a hasonló jellegű szomszéd falvak esetében maradt fenn legtovább ennek kölcsönösen szervezett formája, a processziós búcsújárás. A múlt nagyszámú processziói már a század első felében megfogytak, s a szomszéd falvak kapcsolatainak kifejezőjévé váltak. Szinte községpárok jöttek így létre (Boldogkőváralja—Arka, Fony—Korlát, Mogyoróska—Regéc), míg végül az ötvenes évek második felében a processziók végleg elmaradtak. A búcsúk mint a társas érintkezés lehetőségei, azonban fennmaradtak, ha már csak egyénileg látogatták is őket. Ez a kötetlen, egyéni búcsújárás persze régebben is megvolt, iránya sugarasan minden környező helységet felölelt. A búcsúra járók útvonalát (ki honnan s hová ment) ma sem lehet rendszerbe foglalni, hiszen az indítékot sem kereshetjük valamiféle törvényszerű jelenségben. Megőrzője sokkal inkább a rokonok meglátogatásának, baráti kapcsolatok fenntartásának igénye. Bár a búcsújárás katolikus szokás, a templombúcsúk kínálta lehetőségeket esetenként a nem-katolikusok is kihasználták. (Persze az idősebb református adatközlők többsége határozottan visszautasította, hogy búcsúba járt volna.) Külön figyelmet érdemelnek az ún. szentes- vagy nagybúcsúk, mert ezekkel a távolabbra utazók köre teljesedett ki. A környékről Északkelet-Magyarország nevezetes Mária-kegyhelyeire jártak: Monokra és Máriapócsra, ahová még nem régen minden faluból processzió indult. (A távolabbi Pócsra maga az út 6 napi gyaloglást jelentett: 3 nap oda, 3 vissza.) E menetekben főleg asszonyok vettek részt, véleményünk szerint nemcsak azért, mert a nők rendszerint vallásosabbak a férfiaknál, hanem mert számukra (akik a nagyobb kitekintést nyújtó katonáskodásból, lóvásárlásból eleve kimaradtak) ez jelentette a világlátás egyik legszélesebb lehetőségét. Napjainkra e búcsúk látogatása részben valamiféle vallásos jellegű tanulmányi kirándulássá alakult át: újabban Mogyoróskáról a helyi pap által bérelt autóbusszal járnak a pócsi búcsúba, s közben rendszerint útbaejtik a közbeeső helységek görög katolikus templomait is.

2 — Vallási indoklású, de ugyancsak jóval túlnőtt ezen az alapon a karácsonyi betlehemezés, amely a hegység lábánál fekvő falvakat hozta egymáshoz közelebb (Váralja, Újfalu, Arka, Korlát, Fony), de kapcsolatai túl is mutatnak területünk határain (Sima, Abaújalpár, Abaújkér, Hernádcéce, Vizsoly, Vilmány). A görög katolikus hegyi falvak lakossága (Mogyoróska, Regéc, Baskó) sem aktívan, sem passzívan nem vett részt a betlehemezésben. A vidéken a közelmúltban felkapott gyógyító asszony vagy ember, aki magához vonzotta volna a környék lakosságát, nem volt. A betegeket a hagyományos módon, otthon igyekeztek gyógyítani. A kapcsolatok újabb lehetőségét jelentették azonban a híres „halottlátók". Korábban Bekecsen, illetve Miskolcon működött ilyen, újabban Putnokra járnak. Ezek az utak azonban csak a halottlátóval való találkozásra irányulnak, egyéb kapcsolatteremtő vonatkozásai nem érvényesülnek. A gazdasági kapcsolatoknál vevő és eladó társadalmi helyzete nem számított, szembenállásukat az aktuális piaci viszonyok határozták meg, személyes elemek benne nem érvényesültek. A vallási indítékú búcsújárásnál már nem lehetett figyelmen kívül hagyni a találkozó felek pozícióját. A falusi búcsúk többnyire az azonos helyzetűek találkozási lehetőségeit teremtették meg. Voltak azonban olyan alkalmak, ahol ezeket a különbségeket még inkább figyelembe vették. A falusi lakosság nagyon is számon tartotta a belső társadalmi