A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - ifj. Barta János: Falu és külvilág

vándorlási hullám. Számosan indultak el olyanok, akiknek földjük, jószáguk idehaza nem fedezte megélhetésüket, hogy Amerikában próbáljanak szerencsét, többnyire fiatalon, esetleg éppen a katonai behívást megelőzve ezzel a lépéssel. Szegénységükben is szerencsés kevesek önként vállalt lépése volt ez, amely azonban nem biztos, hogy eredményeivel, tapasztalataival ténylegesen gazdagította az itthon maradottak ismereteit. Mindenekelőtt azért nem, mert a kivándorlók tetemes része sohasem tért vissza szülőhelyére. Hányan maradtak kinn? A nagy családokból el-eltűnő legényekre ugyan ki emlékezne ma már? De a közelmúltban még minden faluban találkozhattunk olyanokkal, akik pár év után vissza is jöttek az újvilágból. Pillanatnyi helyzetükön javított az út: földet, házat vettek, közülük kerültek ki a helyi cséplőgép-tulajdonosok (Arka, Korlát, Mogyoróska). A többség meg is maradt ezen a módos-gazda szinten, gazdálkodásán mégsem látszott meg a távollét hatása. Amerikában a század elejének bevándorlóit már nem a mezőgazdaság, hanem az ipar szívta fel, ott is képzettséget nem kívánó segédmunkát végeztek. Szakképzettség szerzésére tehát az amerikai út nem szolgáltatott alkalmat. Kinti nyelvi nehézségeik következtében, hazatérve szellemilleg sem emelkedhettek az itthon maradottak fölé, esetleg némi ügyességet szerezhettek útjuk során. Aki ezt sem, a hazatérése utáni években földjét, vagyonát vesztve könnyen visszasüllyedhetett megelőző helyzetébe. Külső kényszerből utaztak a besorozottak. A honi laktanyákon kívül az öregek közül többen megjárták Galícia vagy Észak-Olaszország első világháborús frontjait is. Ki szép emlékeket, ki életre szóló rokkantságot hozott onnan — mindkettő tartós szenzáció a falu zárt közösségében. A háború élménygyarapító hatásán túl, nem tudjuk, e területnek lett-e érdemleges hatása a vidék belső életére, hiszen nem állandósuló kapcsolatokról volt szó. Meghatározott, időnként megismétlődő utazási alkalmat jelentettek a választások. A vidék lakossága szekereken járt a kijelölt helyre (többnyire Göncre) szavazni. Bár az eddigiek során csak azokkal a lehetőségekkel foglalkoztunk, amelyek gazdasági vagy éppen politikai indokkal késztették a vidék embereit lakóhelyük elhagyására, mégis elhamarkodott lenne, ha olyan következtetésre jutnánk, hogy e közösségek tagjai csupán kényszerből utaztak. Ellentmondana neki a vásárokra járó családok vagy a messze földre lovat, bikát venni induló férfiak esete is, hiszen mindkettő egy meghatározott gazdasági alkalom túlságosan is szélesen értelmezett kihasználását jelenti. Vannak azonban a lakóhely elhagyásának, a falun kívüli kapcsolatok létesítésének olyan esetei is, amikor sem gazdasági, sem politikai szükség nem indokolja az utazást. Ilyet kínált mindenekelőtt a búcsúba járás. Az eredetileg vallásos meggyőződésből kezdeményezett búcsúk területileg és társadalmilag eddig kimaradt köröket kapcsolhattak össze. A gazdasági kapcsolatok felvétele ugyanis eleve bizonyos különbséget feltételezett az egyes falvak gazdálkodásában, adottságaiban. A szomszédos falvak között viszont ilyen nem mindig akadt. Pedig a sorshasonlóság éppen egymásra utalta volna őket. Kellett az alkalom, hogy tapasztalataikat, értesüléseiket (bér-, piaci árviszonyok) kicserélhessék, de ezen túlmenően a fiatalok is saját kategóriájukon belül kerestek leginkább szórakozási lehetőséget, s a hasonló helyzetűeket kellett előnyben részesíteniük a párválasztáskor is. Minderre jó alkalmat szolgáltatott a környékbeli falvak lakosságát összehozó falu- vagy templombúcsúk se,