A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Veres László: Majorsági birtokok a diósgyőri koronauradalomban a jobbágyfelszabadítás időszakában

Majorsági birtokok a diósgyőri koronauradalomban a jobbágyfelszabadítás időszakában (ADATOK A DIÓSGYŐRI KORONAURADALOM TÖRTÉNETÉHEZ) A XVIII. század derekán alakult ki Borsod megye történetében egykor jelentős szerepet játszó diósgyőri koronauradalom területi egysége, amely a jobbágyfelszabadításig, illetve az uradalmi rendszer felszámolásáig, 1852-ig lényegében változatlan maradt. Az egri káptalantól 1755-ben visszaváltott és a szepesi magyar kamara irányítása alá rendelt uradalom a következő településeket és azok művelés alá fogható határait, illetve hatályainak egy részéi foglalta magába: Tebe, Szentlélek, Muhi pusztahelyek, Ládháza, Ra'distyán (ma: Radostyán), Varbó, Petri (Sajópetri), Kisgyőr, Csaba (Hejőcsaba), Parasznya, Kápolna (Sajókápolna), Bábony (Sajóbábony), Felső-Győr (Majlát néven ma Miskolc északnyugati városrésze), Aranyos (Bükkaranyos), Zsolca (Felsőzsolca) jobbágyfalvak, Diósgyőr, Miskolc, Kövesd (Mezőkövesd) és Keresztes (Mezőkeresztes) mezővárosok.' A szepesi magyar kamara az uradalom két évszázados története során először 1755 után kívánt az uradalom egyes területi egységeiben növénytermesztésre, állattartásra és iparra épülő gazdálkodásra berendezkedni. Az uradalom virágzásának időszaka a XVIII. század második és a XIX. század első fele volt. Ekkor alakultak ki azok a gazdálkodásra jellemző vonások, amelyeket a magyar kamara birtokpolitikájának megfelelően az 1755—1773 között megalakult helyi uradalmi irányító szervek, az uradalmi igazgatóság, az uradalmi pénztári és ügyészi hivatal érvényre juttattak.

2 A birtokpolitika kialakításakor figyelembe kellett venni, hogy az uradalom három legjelentősebb települése, Kövesd, Keresztes és Miskolc mezővárosok, valamint egy nagy kiterjedésű pusztája, Ládháza, amelyet Miskolc bérelt, gazdasági szempontból jelentős önállósággal rendelkezett. Ez a három mezőváros a XVIII. század második felében megváltotta földesúri szolgáltatásait, s így az uradalmi gazdálkodás fejlesztése során területük közvetlenül nem jöhetett számításba.

1

'' A birtokpolitika jellegét alapvetően meghatározta az is, hogy a mintegy 100 ezer kat. h. kiterjedésű uradalom területének felét erdőségek borították, s ezek a területek a korábbi időkben gazdasági szempontból teljesen kihasználatlanok voltak/

1 Az 1755-ben visszaváltott uradalom fejletlen majorsági gazdálkodást örökölt, elhanyagolt állapotban voltak a majorsági létesítmények, kis terjedelműek voltak a magánkezelésű földbirtokok és nem volt rendszabályozva a jobbágyság szolgáltatási kötelezettsége sem. Az uradalmi gazdálkodás fejlesztésének, az uradalmi jövedelmek emelésének ilyen körülmények között két járható útja lehetett: 1. A gazdaságilag kihasználatlanul heverő erdőterületek bekapcsolása az egységes uradalmi gazdasági vérkeringésbe. 2. A majorsági termelés intenzitásának növelése.