A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

MEGEMLÉKEZÉSEK - Bodnár Éva: Dr. Petró Sándor

a Pyrenékben című festménye, melyet „nagyvonalúsága és mélyen hangolt színessége" folytán Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum egykori főigaz­gatója is sokra becsült. A gyűjtemény értékes részét képezi a századelő szug­gesztív erejű nagy látnokának, Csontváry Kosztka Mihály Tivadarnak jó né­hány alkotása, olyanok is, amelyek még sem az 1962-es brüsszeli, sem az 1963-as belgrádi, székesfehérvári és budapesti Csontváry-ikiállításokon nem sze­repeltek. Kiemelkedő helyet foglal el a gyűjteményben Gulácsy művészete is, képeiből álomvárosának, Nakonxipánnak a hangulata árad, mint a Veronai séta, a Játék a templomkertben finom, halk tónusú képeiből. Az alföldi mű­vészek, Koszta József, Tornyai János, Nagy István tömör és súlyos szavú stílusát, jó néhány jelentős alkotásuk képviseli. A magyar avantgárdé, a Nyol­cak művészcsoportjának minden tagja szerepel a kollekcióban. Derkovits Gyu­lát, akinek a művészetében a leghaladóbb eszmei törekvések modern festői formában nyertek kifejezést, fiatalkori képe, a Kézimunkázó nő és az 1933­ból való érzelmi és festői szépségekben gazdag műve, a Proletáranya képvi­seli. Dési Huber Sakkozó-ja a mester önarcképsorozatából való. Egry fény- és színköltészetéről, Szőnyi sajátos líraiságú tájairól, Bernáth Aurél festészetéről néhány kitűnő kép vall. Czóbel Béla érzékletes, tónusgazdag portrét festett Petró Sándorról. Szobrászatunk legjelesebb mestereinek is jó néhány jellegzetes alkotása egészíti ki a gyűjteményt, főleg a XX. századi anyagban törekedett teljes­ségre, hogy képzőművészetünk összképét jól érzékeltesse. Beck ö. Fülöp, Fe­renczy Béni, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Medgyessy Ferenc, Mikus Sándor, Pátzay Pál, Vilt Tibor ismert, jelentős munkái mellett a legnagyobb hang­súlyt Borsos Miklós művészete kapta, itt olyan egyedi műve is megtalálható, mint a Barcsayról bazaltba faragott klasszikus szépségű feje. Dr. Petró Sán­dor arcvonásait Borsos Miklós 1966-ban karakterisztikus portréban örökítette meg. Bonsos Miklós gazdag éremművészetének egyébként teljes sorozatát is megszerezte 1976-ig, az utolsó a művesség gondosságával róla készített szim­bolikus jelzésű szép érem. Dr. Petró Sándorral gyűjteményéről, a műgyűjtésről sokat beszélgettem, ars poeticáját talán így summázhatnók : a kiegyensúlyozott élethez, a boldog­sághoz olyan környezetet kell teremteni, amely kölcsönösen hat és formál. A műtárgyakkal, a festményekkel való együttélés, s azokban állandó elmé­lyedés és annak lehetősége olyan élményt teremt, amely harmóniát biztosít... Dr. Petró Sándor nagyszabású, szenvedélyes gyűjtőtevékenységét, magasra ívelő terveit váratlan halála 1976. augusztus 16-án szakította félbe. Képző­művészeti gyűjteményét örököse, Petró Mária, a gyűjtő egyetlen testvére, fivére emlékére és szellemében Miskolc városának ajándékozta. Az állandó Petró Képtár felállítását a miskolci Herman Ottó Múzeum szívesen vállalja legszebb feladataként. BODNÁR ÉVA

Next

/
Thumbnails
Contents