A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Hajdú Imre: Mondák az abaújszántói Sátor-hegyről

Elhagyva a szőlőket, közelebb kerülünk az „eredeti természethez". Som- és kökénybokrok között vezet a szűk gyalogút. Néhány megmaradt piros és kék bogy ócska valósággal megélénkíti a fakuló téli délutánt. Lábunk alatt hó ropog, reszelősen, zajt keltve. Minél feljebb érünk, annál jobban érezzük a tél ere.jét, a szél is egyre erősebb. Egy-egy fuvallatára megborzad az ember, a nagykabátot még szorosabbra húzza magán. Szerencsére hamar beérünk a fenyvesbe. Három-négy méter magas fenyők erdejében már nem csíp a szél, zúgása is távoli morajnak tűnik. — Nyáron, ha nagy a szárazság és a föld kőkeményre szárad, a Sátoron kirándulóknak úgy tűnik, döng a hegy lábuk alatt, mintha csak üregeket rejtene. A régiek hitték, hogy a hegy gyomrában óriási pincék húzódnak, amelyek évtizedeken át szolgáltak rablók tanyájául. Ezekben a pincelabirintusokban halmozták fel a rabolt kincseket, ékszereket a haramiák. Amikor el kellett menekülniük a vidékről, a pincék bejáratát elfalazták, fákkal, bokrokkal ültették be, hogy senki emberfia ne férjen hozzá. A gyerekek minden korszakban jártak a Sátorra kincset keresni, de eddig még senki nem járt szerencsével. Azt is beszélték a régi öregek, hogy ezek a pincék összeköttetésben vannak a regéci és boldogkői várral. Ki tudja? . . . — Más legendák is vannak a Sátor alatt húzódó üregekről? — Igen. Egy másik hiedelem szerint a hegy alatti üregekben tó hullámzik. Ha a hegy két oldalát megfúrnánk, s az egyiken beengednénk egy élő kacsát, az a másik oldalon kiúszna. — Ezt a hiedelmet a hegy és a síkság találkozásánál állandóan csordogáló Köszvényes kút is táplálja? — Valószínűleg az is, bár a Köszvényes kútnak (megjegyzem, ennek még ma is tulajdonítanak gyógyító hatást), szóval a kútnak más a legendája. Nézzen hátra, amott átellenben, a község másik részén emelkedik a Sulyom-hegy! Ott is szőlő terem, de már nem tartozik a szó szoros értelmében vett TokajHegyaljához, az ott termett bor gyengébb és jóval savasabb. Valamikor régen a két jóbarát, a Sátor és a Súlyom között viszály támadt, veszekedés. Hogy min kaptak össze, azt nem őrizte meg a fáma, de az eset kapcsán a Sátor annyira elkeseredett, hogy sírásra fakadt, hullatta könnyeit. Sőt, a hegy azóta is sír, s a könnyek patakja forrásként a Köszvényes kútnál tört a felszínre. Szántón még a maiak között is járja a mondás: „A Sátor hullatja könnyeit, összeveszett a Súlyommal." Csak érdekességként említem meg, az alig pár száz méterrel arrább emelkedő Sulymon sehol nincs vízlelő hely, forrás ... Feljebb haladva, ritkulnak a fenyők. Közeledünk a csúcshoz. Néhány üszkös fenyőcsonk a pár évvel ezelőtti erdőtűzre emlékeztet. Nincs félórája sem, hogy elindultunk, máris a tetőn vagyunk. A hegytető sík, hóval borított, nyáron azonban füves terület. Az egyhangúságot a szabálytalan alakú sziklák oldják fel. — Amikor Szántó még városi ranggal bírt, egy jószívű ember volt a település főbírája. Mint szőlőtulajdonos, a szüret napján egy kishordót töltött meg jó minőségű borral. Tette azzal a szándékkal, hogy ezt adja a szüretelő napszámosoknak. Felesége, egy rendkívül fukar asszony, ezt meglátva haragra gerjedt: — Még mit nem! Jó azoknak a parasztoknak a savanyú lőre is! — csattant fel, s a hordóból kiöntve a jó bort, savanyú lőrével töltötte fel azt.