A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)
NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Dobrossy István—Fügedi Márta: A paraszti fonalkészítés eszközei és elterjedésük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
elsősorban a matyónak tartott falvakat jellemezték. A dél-borsodi területen, ezekben a falvakban a fiatal lányok piros szattyánból hasított szalagot, rózsával kivarrott, beszegett piros vagy fekete bőrcsíkokat használtak. Az idősebb asszonyok guzsalyaikat itt is kócmadzaggal, fekete rongycsíkokkal kötötték le. 19 Megyénk területén ez utóbbit tarthatjuk általánosnak, díszes szalagokkal, cifrázott, hímzett bőrcsíkokkal csak elvétve találkozunk. Ezek előfordulása inkább az egyéni ízlésre utal, nem jellemez területeket. A guzsalyszalagot a fonásra előkészített és felkötött gongyola, gugyela, ágyás alján megkötötték, általában nem használtak a rögzítésre guzsalytűX. A guzsaly tű használata ismét a matyónak nevezett településeket jellemzi. Tardon pl. nyúl lábából kinyesett vékony csontdarabot használtak erre, de ugyanezt használták pipaszurkálónak is. 20 A mezőkövesdi és szentistváni guzsalytűk vaslemezből készültek, általában kovácsmunkák. Ezeket a lemezeket láncszemekkel erősítették a fémtűhöz. A díszes guzsalytűk közül néhány darabot őriz a Herman Ottó Múzeum Néprajzi Gyűjteménye (9. kép). A kézi fonás harmadik kelléke az orsó. Annak ellenére, hogy az orsó már a fonás egyszerű műveleténél fogva sem tesz szükségessé nagyobb alaki változatosságot, mégis a formák (az egyéni díszítőkedvre utalva) nagyfokú változatosságot mutatnak. Az orsók között találunk kézzel kifaragott ősi formákat és esztergályozással készített sablon9. kép. Guzsalytűk, Szomolya. HOM NGy