A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Dobrossy István—Fügedi Márta: A paraszti fonalkészítés eszközei és elterjedésük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

szükségleteiken túl ilyen fonóeszközöket, de minden faluban volt olyan asztalos, vagy mesterember, aki hasonlót tudott csinálni. Az eszterga, a gépi előállítás csaknem egyforma lehetőségei miatt sem méreteiben, sem megmunkálásában nincsen jelentős különbség az ilyen eszközök között. A fonás hagyományos, kézi eszközei között a harmadik típust, a fonalelőállítás testtől független eszközét, a székes guzsaly képviseli (8. kép). Az eddig felsorolt eszközök között a célszerűséget mechanizmus tekintetében ez fejezi ki a legjobban. A racionális fejlődés olyan eredménye, amikor a rostanyag megfonása már a testtől független eszközön történik. Fonás közben nem a guzsalyra, hanem a három lábbal ellátott eszköz mellé ülnek. A 20—25 cm magas állványra 1,5—2 méter magas szárat rögzítenek, arra kerül a rostanyag. A megfonandó rostanyagot grackának, grackinak nevezett két vasfésűvel rögzítették, ill. igazgatták a fonáskor. Minden bizonnyal innen származik a fonóeszköz grackaguzsaly, grackiguzsaly elnevezése is.

1/1 Használata a legrosszabb rostminőség, a csepü feldolgozásához kapcsolódik. Ebből az is következik, hogy előfordulásának településein nem kizárólagos eszköze a rostanyag megfonásának. A közepes és legjobb minőségű rostanyag feldolgozására, fonallá sodrására az egyszerű fonószerkezetek más változatait, illetve a gépi t'onószerkezeteket is használják. Alkalmazásában nincsen társadalmi különbség, viszont az adatok arra utalnak, hogy használata elsősorban az idősebb generáció körében volt közkedvelt és elterjedt. A székes guzsaly elterjedése szigetet alkot azon a területen, amelyet a talpas (egy- és kéttalpú egyaránt) guzsaly elterjedése jellemez (vö. 1. kép). A Bódva völgyében, Bódvaszilason, Bódvarákón, Szalonnán, Szendrőládon, Edelényben, Borsodszirákon, Finkén és Boldván található meg. Használata minden bizonnyal egykor nemzetiségi lakosokhoz kötődhetett. Valószínűnek látszik elterjedésének északi, szlovák területeken való folytatása. Borsod-Abaúj és Zemplén megye területén ez az eszköz másutt nem fordul elő. A székes guzsaly használatával kapcsolatban Gönyei Sándor közli, hogy a kosdi és a püspökhatvani tót lakosok használtak gyűjtése idején (20. század első harmada) ilyet. Az említett falvakon belül a magyar lakosság nem használta a lábas guzsalyt/* Szolnoky Lajos adatai hasonlóan arra engednek következtetni, hogy a székes guzsaly elterjedése összefüggésben van a nemzetiségekkel. Pest és Nógrád megye falvainak szűk csoportjában, valamint Szatmárban és Bereg megyében talált hasonló fonóeszközöket."' A fellelhető egyszerű kézi guzsalyféleségeket, illetve előfordulásukat öszszegezve megállapíthatjuk, hogy Abaúj, Borsod és Zemplén megyék területén legjellemzőbb fonóeszköz a talpas guzsaly. Riídguzsaly nem, övguzsaly pedig csak szórványosan, emlékképekben lelhető fel. A fonóeszközök Kárpát-medencei elterjedésének ismeretében

17 az eddigi képtől eltérő a székes guzsaly bódvavölgyi előfordulása. A talpas guzsalyokon belül a féltalpú guzsalyokat a zempléni hegyvidéken, a Bodrogközben és a Taktaközben találjuk, míg az ólmozással készített fonóeszközök a választóvízzel készített guzsalyokhoz hasonlóan jobbára a megye nyugati falvaiban fordulnak elő. Az egyszerű kézi guzsalyok használatához szervesen hozzátartozik a guzsalylekötő szalag és a guzsalyszeg, valamint a kézi orsó. A megyénkben előforduló díszes guzsalylekötő szalagokról a kenderfeldolgozás folklórját bemutató nagy munkájában Lajos Árpád nyújtott átfogó képet.

18 A díszes szalagok