A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nemesik Pál: Néhány Miatyánktravesztia a borsodi és a gömöri néphagyományból

7. Kiss Lajos: Hódmezővásárhelyi temetkezési szokások. Ethn., XXXII. 1921. 92.; Nagy Gyula közlése szerint: ,,A halottnak is terítenek, de ahhoz nem nyúl senki. Az ő ételét a tor befejeztével kiteszik az ablakba, vagy az eresz alá, hogy jöjjön el érte. Voltak családok, ahol a halottnak a sírhoz is vittek ételt. K. Juliska kislány volt, amikor 1909-ben meghalt az édesanyja, minden délben vitt neki ebédet a sírra, még két év múlva is — emlékeznek a Pusztán." Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán. Békéscsaba. 1975. 525. 8. Becíc Zoltán: Népszokások Békés megyében. Békéscsaba, 1974. 62. 9. Cs. Pócs Éva.: Zagyvarékas néphite. Budapest, 1964. 232. 10. Zajgha Béla: Szent-ivánnapi népszokások. Ethn. XII. 1901. 77—78. 11. K. Kovács László: A kolozsvári hostatiak temetkezése. Kolozsvár, 1944. 173. 12. Krupa András: Hiedelmek, varázslatok, boszorkányok. Békéscsaba, 1974. 128. 13. Krupa András: i. m. : 128 14. Béres András: Halottak húsvétja. Ethn., LXXXIV. 1973. 353.; M. Murko századunk elején utal arra, hogy: „A karlovicei patriarchátusban (Horvátországban és Magyarországon) már egy halotti misével megelégszenek ... Mindemellett informátorom elismeri az ,,abusus"-t, hogy a temetést követő napon nők tartanak tort a síron, s közben igen jókedvűek lehetnek." Említi még, hogy „miközben az ősi mindenszentek napja a Balkánon nagy szerepet játszik, Horvátországban és Magyarországon szinte sehol sem ünneplik meg a munkák miatt, és mert még akkor nincs bor, ahogy St. Ohdarovic felvilágosított, pünkösdkor sem ünnepelnek már." M. Murko: Das Grab als Tisch. Wörter und Sachen, Band II. Heidelberg, 1910. 85.; A halottetetés szokásának napjainkig élő példáit említi Grúziából Üjváry Zoltán: Folklórjegyzetek Grúziából. Múzeumi Kurir, 1972/8. 15. Bálint Sándor: A halálhoz és temetéshez fűződő néphagyományok. Alföldi Tud. Int. Évk., 1944—45. Szeged, 1946. 61. 16. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások. Budapest, 1925. 179—180. 17. Beck Zoltán i. m. 62. Néhány Miatyánk-travesztia a borsodi és a gömöri néphagyományból Űjváry Zoltán foglalkozott a közelmúltban a Miatyánk, a Hiszekegy és a tízparacsolat szövegével formai és tartalmi rokonságot mutató tréfás variánsokkal.

1 Rendkívül színes és sokrétű tablót állított össze Az elnyomott jobbágyok . . . féle miatyánk-variánsoktól a baka- és huszár- stb. miatyánkig. A kéziratos könyvekből vett szemelvények és az elemzés során idézett szakirodalom néhány adaléktól eltekintve, az alföldi etnikumok által őrzött néphagyomány gazdagságát láttatja. Teljes mértékben indokolt a Debrecen-centrikus látásmód még akkor is, ha néhány szemelvény az Alföld határán túlra mutat. A műfaj leggyakrabban előforduló variánsait a paraszti hagyományra vezeti vissza: „A Miatyánk-variánsok között a katonaéletre vonatkozókat népi, paraszti szerzeményeknek tekinthetjük."

2 S ez nemcsak a szövegek fogalomrendszere alapján igaz, hanem a szemelvények funkcióját tekintve is sejteti a valós állapotot: a műfaj forrása a magyar paraszti néphagyomány. A néphagyomány egyértelműen parasztinak minősített rendszerében azonban potenciálisan benne volt a negyedik rend hagyománya is. A munkásosztállyá szerveződő kisipari munkásság céhbeli életének néhány folklóremléke a