A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Juhász Ágnes: A halottetetés szokása Vizsolyban

Sírra helyezett étel a tányérban. Vizsoly (Abaúj m.), Juhász A. felv., 1974. párták azzal az elképzeléssel, hogy a halott az ételhez könnyebben hozzájuthat. Az étel elhantolásának a szokása a gyakoribb, a sírra helyezés ritkábban for­dul elő. Az elhunytaknak szánt ételt az említett alkalmakkor a hozzátartozók nő­tagjai, asszonyok ill. felnőtt lányok vitték, többnyire fekete, ill. sötét színű ru­hában. Az ennivalót tányérra helyezték, letakarták és kézi kosárban vitték. A téli időszakban amikor a nők delinkendőt borítottak magukra, akkor a tá­nyért az alatt tartották. Ha az elhunytnak ételt készítettek, csak a családtagok tudtak róla, a szomszédokkal, rokonokkal erről nem beszéltek. A halottetetés szokása közvetlenül csak a családra tartozott. Ezzel szemben a halotti tor a hozzátartozók, ismerősök, rokonok nagyobb közösségében zajlott le. Amíg a halotti tor Vizsolyban minden vallásfelekezetnél általános gyakorlat volt, sőt nagy torokat tartottak (a katolikus lelkész ezt külön tilalmazta), addig a halottetetésnek a szokása —• amint arra már fentebb utaltam —-, elsősorban a katolikus közösség hagyománykörébe tartozott. Szórványos példák arra utal-

Next

/
Thumbnails
Contents