A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Rapcsányi László: Gvadányi József emlékezete

— Nemcsak Rákóczi ágyúihoz, hanem Rákóczi pénzeihez is innen szállították a rezet, hisz abban az időben oly finomságú rezet termeltek Rudabányán, hogy a krakkói ércbörzén a rudabányai réz finomságához mérték a rezet. Rákóczi két ízben fordul a borsodi rendekhez, hogy a rudabányai bányászokat ne zaklassák, hagyják békébe, segítsék, mert különlegesen nagy szolgálatot tettek a hazának és a szabadságharcnak. Mindennek már több mint 250 esztendeje, majdnem 300, de a legutóbbi időkig, úgy tudom az első világháborúig, meg volt a szülőháza. — Itt csupán egyszerű épületszerkezetek voltak, amiket szétszedve beépítettek ezekbe az egyszerű bányászlakásokba. Egyedüli egyetlen emlék Gvadányiéknak a pincéje, amely itt áll Tátrai János kertjében. Jónapot kívánok. Nem kell ide lámpa, mert valami ide bevilágít. .. Milyen mély? — Ez kérem 45—48 méter hosszú. Kié volt ez a pince? — Gvadányi Józsefé volt. — Honnan tetszik ezt tudni? — Az elődeink vették. Itt volt még egy ajtó, de azt elvitték, úgy tudom hogy Miskolcra, múzeumba. — Szeretném a pincével kapcsolatosan elmondani, hogy a bejárata is tipikus bányászszelvényű kézimunkával készített pincelejáró, amelyik jellemzője volt bányamunkás technikájának. A beszélgetést Budán folytatjuk, Sőtér István professzor múzeumnak is beillő lakásában, egy hangulatos szögletben. Igazán stílszerű, hogy a hatesztendős komondor, Vitéz, figyel bennünket, hiszen majd hogy nem Gvadányi illúziókat kelt. . . — Hat komondor menti meg a peleskei nótáriust a Hortobágyon, mikor a bikák megtámadják. Különös módon, ha Gvadányinak csak a pincéjét találjuk meg Rudabányán, úgy érzem, hogy nekünk is az ő emlékéért pincébe kell alászállnunk, a múlt évszázadok pincéjébe . .. Az is különös számunkra professzor úr, hogy elhagyván a tízesztendős Gvadányi Rudabányát, Egeidben, majd Nagyszombaton tanul, évtizedekig katonáskodik, többször nősül, majd letelepszik a morva határszélen levő Szakolca városába, és jóformán 58 esztendős, amikor író lesz. — Méghozzá rendkívül termékeny író, aki minden évben kiadja az ő rigmusba szedett történeteit, melyek közül a Rontó Pálról és Benyovszky Móricról szóló történet, de legesleginkább a Peleskei nótárius budai utazása a legnépszerűbb és a legismertebb. Ha ma elolvassuk ezt az ódon és esetlen bájával annyira kitűnő Peleskei nótárius történetét, ezekben a négyes rímes, de nagyon szabatosan, pontosan metszett alexandrinusaival, akkor régimódi úri ember gondolkodásmódját találjuk meg benne, aki helyteleníti az újmódit, a francia, a bécsi divatot, az új eszmék iránt sem érdeklődik valami túl nagy rokonszenvvel, és a nótáriust csak azért utaztatja fel Budára, hogy itt elmondja lesújtó véleményét mindarról az új civilizációról, luxusról, ami az akkori Pesten és Budás bizony elég szerény keretek között kezdett még csak mutatkozni. Mi lehetett a titka annak, hogy Petőfi, Arany és az egész kor annyira szerette. Hogy Petőfi azt mondta: nem adnám sokért, hogyha én írtam volna a Peleskei nótáriust. Mi volt Gvadányi titka?