A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Rapcsányi László: Gvadányi József emlékezete

Röviden ezt vallják a miskolci temetők. Felidézik az elmúlt két század történelmi eseményeit, vallomásuk néha költői szépségre emelkedik a sírversekben, megrendít, meghat és olykor meg is mosolyogtat. t Csorba Zoltán Gvadányi József emlékezete Rapcsányi László dokumentumműsora, elhangzott 1975. szept. 9-én, 11-én és okt. 20-án a Kossuth rádióban. A történet szálai nem itt kezdődnek Szendrő várának romjainál, ahol most állunk. Messze-messze vezet a história, Itáliába. Arezzo városába Petrarca szülőföldjének környékére. De ne keressük most ezeket a szálakat, hiszen az irodalomtörténetből és a lexikonból nagyjából kibogozhatóak. Ugorjunk a história közepébe, az 1600-as évek vége felé. A szendrői vár kapitánya egy bizonyos Alessandro de Gvadagnis. Meglátogatja őt, sikeres bécsi és esztergomi csatája után a lengyel király, Sobieski János. A vendéglátás örömére címerrel és nemességgel látja el Alessandro Gvadányit, és így kerül a család címerébe a kiterjesztett szárnyú fehér lengyel sas. Olasz férfi, lengyel nemességgel, ettől kezdve magyarul írja a nevét: Gvadányi Sándor. Megnősül, letelepszik a környéken, három fia születik, a legkisebb János. János is innen nősül, és itt születik sok gyermeke közül az első, Gvadányi József, 1725. október 16-án Rudabányán. Kerestük utunk során,hogy vajon megvan-e a régi születési anyakönyv? Bekopogtattunk Szendrőbe az esperes plébánoshoz, B. Kiss Jánoshoz. — Huszonharmadik éve vagyok Szendrőben, foglalkozom Szendrő és környéke történetével. Gvadányi Józseffel kapcsolatban semmit nem tudok mondani, mert az anyakönyveink 1736-tól kezdődtek, a ferencesek kezdték írni, előtte a jezsuiták voltak, abból a korból semmi emlékünk nem maradt. Többet tehát egyelőre nem tudunk. És hogyha Gvadányi maga nem írta volna a Rontó Pálban, hogy „a gvardiántól ő kikére egy prátert, / ki megkereszteljen, s melléje egy frátert, / " no meg nem írta volna meg Péteri Józsefnek, hogy emlékezete szerint, a család hagyománya szerint mikor született, talán ezt sem ismernék ma pontosan. Visszatértünk Rudabányára és régi ismerősünkkel, Murvai Lászlóval, a múzeum igazgatójával beszélgetünk. A kis kanyargós bányászvároska egyik utcájába vezetett bennünket. — Az érctelepnek az aljában, a leggazdagabb érclelőhelyek közelében építette fel az 1690-es években Gvadányi Sándor a maga, inkább nemesi kúriának mondható udvarházát. Az épület nem volt nagy, ma is csak négy kis bányászporta helyezkedik el a helyén. Körülbelül négy szobájuk volt, amiben személyzettel és a monda szerinti tíz gyerekkel nagyon szűkösen éltek. Azt mesélik a régi emlékek, hogy Gvadányi József édesanyja, ki maga is kuruc tisztnek volt a leánya, Rákóczi hűségére állt férje halála után, és innen szállították a rezet Besztercebányára, ahol Rákóczi ágyúit öntötték.