A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Mruskovic, Stefan: Obilné zásobnice (Gunda Béla)

interpretálja is az anyagot. A munka első része gondos tipológiai rendszerezése a különböző gabonatartóknak. Ennek részleteit nem követhetjük nyomon, s az egész munkának is csupán néhány főbb megállapítását rögzíthetem. A martini múzeum őriz néhány prehisztorikus jellegű, agyagból készült gabonatartót. Ornamentikájuk ujjnyomatos szalagdíszes. Ilyen edényeket készítettek a 16—17. században a habánok. A gabonatartókhoz hasonlóak a lakodalmi főzőedények. Elsősorban nyugati Szlovákiára jellemzőek a szalmából spirál technikával font, gyakran öblösen kidomborodó gabonatartók. Elnevezésük változatos (bubenica, dudelnica, dunica, slamenica, súdok stb.). A 11. századból Poznanból már ismerünk ilyen edényt. A szlovák bubenica-k megfelelői a kupujka, pópik, pók, toboz, kuzup, kófic, kóbor, kalabur, bucsér, zsompor és más néven ismert magyar tojás-, gabona-, liszttartó edények (Csalog, Népr. Ért. 1963. 5—34. 1.). Gazdag formaváltozataikat Gaál K. újabban Burgenlandból is összeállította (Gaál K., Zum Bäuerlichen Gerätebestand im 19. und 20. Jahrhundert, Wien, 1969. 70 —74. 1.). A felsőőrségi örszigetről 1646-ban somporkas néven említi. A zsompor, zsombor dunántúli, csallóközi, nógrádi (?) terminológia, s az osztrák—német Sumper átvétele. A szlovák öblös, spirálfonású gabonásokhoz hasonló szalmaedényeket ismerünk a szlovákiai magyarságtól is (Bátky, Útmutató, 61. 1.). Használatukról részletesen ír Gönczi F., elmondva, hogy a fcópicokban (pók) tökmagot, lisztet, gabonát, lencsét, aszalt gyümölcsöt tartanak. A jobb gazdának 15—20 kópica is van, s egy-egy száz évig is eltart (Göcsej, 635. 1.). A magyar formák és elnevezések összevetése a szlovák és a további — a Pyreneusokig, Dél-Olaszországig terjedő — európai anyaggal tanulságos lenne. A magyar és szlovák változatos terminológiák mögött nyilvánvalóan különböző műveltségi áramlatok lappanganak. Tovább követve Mruskovic St. fejtegetéseit, szólnunk kell a fatörzsből kivájt fekvő vagy álló gabonásbödönökről (kadlup), amelyek északkeleti Szlovákiára, a Beszkidek vidékére, a Fehér-Kárpátokra jellemzőek. A szerző szerint a 20. század elejéig az északi kárpáti területeken általában használatos volt a kadlup, amely ősi szláv terminológia. Nálunk a Zempléni-hegységben (Ikvai, MésH. IX. 105. 1., Podolák, Slovensky národopis, VII. 219. 1.) gyakoriak, de előfordulnak a Dunántúlon és Erdélyben is. A fakéregből összefűzött hengeres gabonások (luba) csak északkeleti Szlovákiában ismertek. Az egyik szép cseresznyekéreg példányt a bártfai Népi Építészeti Múzeum őrzi.. A vesszőből font, belül agyaggal betapasztott gabonás kasok (priluba, stopàar stb.) egyik típusa magas henger vagy ellipszis alakú. A kasok deszkatalpon állanak. A másik típus fekvő hasáb, láda formájú. Az ilyen kas gyakran kettéosztott. A típusok Kelet-Szlovákia szlovák és ukrán falvaira jellemzők. Hasonló típusok ismertek Szatmárban, a Dunántúlon, s Erdélyben, a magyarok és a románok körében, de előfordulnak Moldvában és Olteniában is (1. pl. Gunda, Néprajzi gyűjtőúton, 112. 1., Bátky, Útmutató, 61. 1., Vladu{iu 1., Etnográfia romaneascá, 1973, 223. 1.). Úgy tűnik, hogy Kelet-Szlovákia területére a vesszőből fonott gabonások a kárpát-ukránok révén terjedtek el. Részletesen foglalkozik MruSkovii St. az ácsolt ládákkal. Ezek kezdetleges formája a boronafalak egyszerű kötéstechnikájával készül. Homonna vidékén még előfordulnak. Hasonló tartóedény (láda) a korai középkorból Varsó mellől került elő. Északi Szlovákiában a kezdetleges tetejű gabonásládákat (srombek, stok, sonsek, súsik) függőlegesen egymás mellé helyezett deszkákból ácsolják össze. Puha fából készülnek, s szlovák—gorál—len-