A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Zborník Slovenského národného múze'a — Etnográfia 17 (Gunda Béla)

ZBORNIK SLOVENSKÉHO NÁRODNÉHO MÜZEA — ETNOGRÁFIA 17 Martin, 1976. 280. 1. A martini Szlovák Nemzeti Múzeum Zborm/cjának új néprajzi kötete — az előzőekhez hasonlóan —, igen gazdag tartalommal jelent meg. Okálová E. megemlékezik Güntherová-Mayerová A. (1905—1973) munkásságáról. GüntherováMayerová A. a szlovák képzőművészeti kutatások megalapítója, aki tevékenyen kivette részét a muzeológiai munkából is. A néprajz számára a kerámiáról, a faszobrokról írt tanulmányai jelentősek. Hycko J. méltatja a hetvenedik életévébe lépő Polonec A. munkásságát, közli bibliográfiáját. A sokoldalú irodalmi tevékenységet (építkezés, bútorok, viselet, néprajztörténet) kifejtő Polonec A. figyelemmel kíséri a magyar néprajzi irodalmat is. Ennek az ismertetésnek a keretében a magyar néprajztudomány részéről mi is baráti szívvel köszöntjük. Polonec A. és Mruskovic S. a gazdasági életet és az építkezést kutató Hyàko J.-t köszöntik hatvanadik születésnapja alkalmával. Az ünnepeltnek nagy szerepe van a szlovák szabadtéri múzeum szervezésében is. Turzo J. Kysuce (Kisucza) vidékéről azokat az építményeket mutatja be, amelyek a szlovák szabadtéri múzeumba kerülnek. A tanulmányból azokra az épületekre hívom fel a figyelmet, amelyeknél az egyetlen helyiségből álló lakótér (izbá) pitvar nélküli. A bejárati ajtó a csűrbe (humno) nyílik. Az izbaba csak a csűrkapun át juthatunk be. A humno mellé épül az istálló. Az izbaban kürtös kemence van, amely gabonaszárításra is szolgál. Véleményem szerint ez a háztípus egy változata a Baltikumból ismert ún. Riegenhausnak. Horváth S. építkezési tanulmányában arról számol be, hogy a Bebrava völgyében és környékén az építőanyagot (fa, kő, sár) nagymértékben a földrajzi viszonyok határozzák meg. A sárfalra a tömött fal jellemző. De ismert az ellipszis alakra formált sárcipókból (vál'ka), valamint a vályogból rakott fal is. Sárcipókból Nyitra déli részén is építkeznek. A tető szarufás, amelynek modern változatai is vannak. Külső formájában a tető kontyos vagy sátoros. Tetőfedésre a zsindelyt használják. Korábban azonban szalmával is fedtek. Egy nagyobb építkezési monográfiából Mruskovià S. Záhorie vidékének (a Morava folyó, a Kis-Kárpátok és a Miava patak közé eső terület) tetőfedő anyagait ismerteti. Hagyományos anyag a nád, de a gazdasági épületeket és a lakóházakat szalmával is fedték. A szalmatető a XVIII. században a városokban is el volt terjedve. Utal Mruskovià S. arra, hogy a szalmakötegeket (dochovice) besározták, hogy tűzbiztosabbá tegyék a tetőzetet. A városokban már a XVII. században elrendelik a zsindellyel való fedést. A falvakban azonban a zsindely csak később jelenik meg. Fednek palával is, amelyet a Kis-Kárpátokban több helyen fejtenek. (Nálunk Borsod északi részén a palával való fedésnek nagy hagyományai vannak. Fényes E. írja, hogy a Bán-völgyi szorosban a kifejtett palakövet Miskolcra, Egerbe, Pestre hordják. Magyarország geographiai szótára, IV. k. 1851. 307. 1.) Zahorieben mindezeket a fedőanyagokat a XX. század elején jórészt a cserép szorította ki. Tanulságos és tartalmas Abelová V. tanulmánya, a Trencsén környéki tehéntej-feldolgozásról, amelyben kitér eddig alig ismert részletekre (a túró eltartása, a vaj festése sárgarépa lével, sáfránnyal). A tanulmányban gondosan közli Abelová V. a népnyelvi adatokat is. Kalesny Fr. a rajeci nagy múltú tímár- és szűcsmesterséggel foglalkozik. A XVIII. században Európa-szerte keresettek voltak a rajeci bőrök, ame11* 163