A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Krupa András: Magyar—szlovák kölcsönhatások békési hiedelemmondákban

milyen töredékei élnek még körükben. Noha az a fajta sorrend is bekövetkezhet, hogy a népi kultúra asszimilációja megelőzi a nyelvét, amint ezt Ján Botík értékes tanulmányában is kifejti.' Korábban magam is rámutattam, hogy az anyanyelv elfelejtése és vele párhuzamosan a hiedelmek gyakorlásának az elhalása különösen a hiedelem szöveges, kötött formájú elemeinek, Marót Károly és Dömötör Tekla kifejezésével élve: a mondott rítus

8 elfelejtődését eredményezi.

9 Természetes érintkezési formává válik a kétnyelvűség, mely a családon belül nemcsak a két nyelv egyidőben történő használatát jelenti, hanem egy időszakra a nemzedékek közötti megoszlását is: tudniillik azt, hogy az idősebbek szlovák szavára az ifjabb nemzedék magyarul felel. De a hazánkban élő szlovákok szokás- és hiedelemrendszerének elhalása és ennek az akkulturációs folyamata napjainkban nemcsak azt tartalmazza, hogy mind nyelvi, mind népi kulturális téren bekövetkezik a magyarsággal való természetes asszimilálódás, hanem vele párhuzamosan azt is, hogy egy — ha úgy tetszik — mai korszerű műveltségbe, az össznépi, össznemzeti kultúrába is beleilleszkednek. Az előadásnak nem feladata a népi kultúra és a mai össztársadalmi kultúra viszonyának tisztázása. Az interetnikus kapcsolatok pontosabb körülhatárolása érdekében azonban megemlítését szükségesnek véltem. A magyarsággal való együttélésnek ugyanis különböző módozatai vannak, s ezekhez mérten épülnek egymásra az interetnikus kapcsolatok minőségben és mennyiségben eltérő fokozatai. Mindenekelőtt felvetődik a kérdés, hogy mit tekintsünk interetnikus kapcsolatnak, ill. a kölcsönhatás eredményének? Róheim Géza ismert megállapítását

10 véleményünk szerint megnyugtatóan oldotta fel Űjváry Zoltán, mikor megállapította, hogy a magyar hagyomány szlávnak tartott rétege, magyarrá lett szláv hagyomány, azaz részben a magyarrá vált szlávok őrizték meg, részben pedig a magyarok és a környező szlávok intenzív kölcsönhatásának az eredménye." Űjváry mindezek miatt tartja fontosnak a migráció, a településtörténet vizsgálatát és eredményeinek a felhasználását. Ezáltal számos tévedéstől menekülhet meg a kutató. Példaként Hajdúdorog lakosságának az elmagyarosodását, ill. idegen eredetű szokásainak magyarrá válását idézi.

12 Ez a jelenség megfigyelhető a Békés megyei szlovákok történetileg vizsgált fejlődésében is. A nyelvi asszimiláció, az elmagyarosodás természetes folyamata a letelepedés kezdetétől a túlnyomórészt szlovák lakosságú helységekben is megindult. így vált zömében -magyarrá — a városba betelepült magyar lakosság emelkedő számától eltekintve — Békéscsaba, Szarvas szlovák lakossága. A nyelvileg magyarrá lett szlovák lakosok népi hagyománya a fogalom szó szerinti értelmezésében nem tekinthető interetnikus kapcsolat eredményének, hiszen nem adták át, nem vették át, csak az eredetihez képest más — miután magyarokká lettek —, magyar nyelven őrizték meg. Annyiban igen, amenynyiben a magukkal hozott eredeti hagyomány a magyarságtól történő átvétel folytán gyarapodott vagy módosult. A folyamatnak másik oldala, amikor a túlnyomórészt szlovák lakta település közösségébe települt magyar válik szlovákká, s magával hozott hagyományát ugyancsak megmenti, őrzi. (Még sajátosabb, érdekesebb szituációt nyújt a magyarból lett szlovák újbóli magyarrá válása.) Mindkét irányú nyelvváltás megvalósulására példát idézek. Egy Kétsopronyban élő, szlovákul is tudó endrődi származású magyar adatközlőnk a \ 10 145