A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

SZLOVÁKIAI TÉKA - M. Markus: Szlovák—magyar interetnikus néprajzi kutatások

rövidített formában láthatott napvilágot, további, legfontosabb fejezetei még publikálásra várnak.) A II. világháború utolsó éveiben a szlovák—magyar interetnikus kutatások fokozódnak. Ebben jelentős része van Manga Jánosnak is. Manga J. tanulmányaiban elsősorban a nyitravidéki és a palóc—szlovák népszokások anyagát, a betlehemezés, a vallásos néprajz és népélet, ünnepnapok rítusait, majd a szláv kisze-hajtás magyar párhuzamait, a folklór és népzenei anyag szlovák variánsait hasonlítgatta össze egymással. — Két legutolsó tanulmányában is a szlovák népszigetek hagyományaival, alakulásával foglalkozik. Az elsőben egy kis palócföldi szlovák falucska: Vanyarc-nak a palócságba való beilleszkedését vizsgálja. A második tanulmányban a magyarországi szlovák népszigetek eddigi néprajzi és történeti irodalmát értékeli ki. (Népi Kultúra — Népi Társadalom, VII. Bp., 1973.) Manga János összehasonlító tanulmányai elsősorban a két szomszéd nép szokásainak számbavétele miatt tanulságosak. A magyarországi szlovák népszigetek magyar nyelvű néprajzi monográfiái közül még a háború után kiadott Rákoskeresztúr érdemel említést (szerzője Sinkovicsné, Kalina Júlia). Kívánatos volna, hogy ezt a továbbiakban több hasonló kiadvány követné. A felszabadulás utáni magyar néprajzi irodalom egyik igen figyelemreméltó terméke Kardos Lászlónak : Egyház és vallásos élet egy mai faluban (Budapest, 1969.) című munkája. Nemcsak témája, de lokalitása miatt értékeljük ezt a munkát. Ez a munka ugyanis egy jellegzetes szegény dunántúli szlovák falunak, Bakonycsernyének a társadalmát mérte fel aprólékos néprajzi-szociológiai lelkiismeretes munkával. (Kár, hogy a munkát nem kíséri idegen nyelvű kivonat.) Kardos Lászlónak ez a munkája is igen sok interetnikus értékű adatot tartalmaz. A szlovák néprajztudomány kutatói igen nagy érdeklődéssel kísérik a budapesti és a debreceni néprajzi tanszékeken nevelődött fiatal néprajzosok és folkloristák munkáit, akik tanáraik irányításával igen értékes interetnikus értékű kutatásokat folytatnak, s azokat publikálják. Gondolunk itt pl. Ferenczi Imrének, a huszita hagyományok számbavételére, vagy akárcsak Űjváry Zoltánnak a Jánosik-ra vonatkozó népi emlékezések közzétételére. Hasonló érdeklődés kísérte Űjváry Z.-nak az agrárkultuszról írt terjedelmes munkáját, ahol a szerző konkrét példák felsorolásával igazolja a szláv (s köztük sokszor szlovák) szokáselemnek, vagy hiedelemnek a magyar néphagyományba való beleszövődését és annak a magyar etnikumban való továbbélését. Hosszú volna mindnek a felsorolása. De mintaszerűnek tartjuk még Petercsák Tivadarnak, a „Vándoriparosok a Zempléni-hegységben" c. dolgozatát. Az utolsó évtizedekben egyre több figyelmet szentelnek az interetnikus problémák kutatására a Magyar Tudományos Akadémia keretében dolgozó néprajzi kutatócsoport tagjai is. Ennek egyik bizonyítéka a csoport VII. évkönyve, mely úgyszólván monotematikus formában a magyarországi nemzetiségek néprajzi kérdéseivel foglalkozik. Ebben a kötetben a már szóvá tett Manga Jánoson kívül szóhoz jut a békéscsabai Krupa András is. Krupa András eddig kiadott munkáiban számtalan interetnikus anyag van, s legfőbb értéke éppen abban rejlik, hogy a legkevésbé ismert területről, a békési térből szolgáltat értékes, összehasonlításra jól felhasználható adatokat. Hasonló érdeklődéssel szoktuk forgatni a Békéscsabán megjelenő „Békési Élet" című kiadványukat, ahol csaknem minden számban találunk értékes anyagközlést a Békés