A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: Állattartási adatok Karcsáról

A paraszti munkához tartozott az igásállatok segítségével végzett munka, a betakarítás, a tarló felszántása, a vetés alá való szántás. Mindez olyan munka volt, amelyet a gazda egyedül vagy másodmagával végzett, s fontos volt hozzá az, hogy az igásjószág nyugodtan álljon amíg a fel- és lepakolás történt. De fontos volt az is, hogy ne zavarja a jószágot menet közben sem semmi. Júliustól szeptember végéig azonban az igába fogott jószágot állóhelyében is és menetközben is zavarták a legyek különböző fajtái — különösen a pőcsik, a bögöly —, amelyek ellen feltétlenül védekezni kellett a gazdának, ha baj nélkül akart igásjószágával dolgozni. Ezeknek a legyeknek a távoltartására használták a Bodrogköz egyes községeiben a különböző olajos magvakból égetéssel nyert olajat, amelyet büdös-o/ajnak neveztek. Ezzel az olajjal kenték be a jószág hátát, hasaalját, homlokát, maiját, lábát, mert ennek csípős, átható szaga távol tartotta a jószágtól a legyeket. Érdekessége volt ennek az olajkészítésnek az, hogy nem sajtolással nyerték az olajat, hanem égetéssel. Használata a Bodrogközben nem volt általános, csak Karcsa, Pacin, Tiszakarád és Vajdácska községekben ismerték. Az olaj égetésére aratás után került mindig sor. Az aratás és hordás között mindig volt két hét, amikor felkészültek a hordásra. A szekeret fel kellett szerelni, a csomó helyét el kellett készíteni, a kamrát rendbe hozni és ezenkívül még más fontos munkákat — köztük az olaj égetést is — elvégezni. Az olajégetés az edények elkészítésével kezdődött. A paraszti háztartásban nem dobták ki a használhatatlanná, pl. fületlenné vált cserépkorsókat, tejescsuprokat, hanem eltelték. Ilyenkor azután ezek előkerültek, mert olajat égetni csak cserépedényben lehetett. Az előszedett cserépkorsókat, tejescsuprokat kimosták, majd a korsókat a száján keresztül megtöltötték valamilyen olajosmaggal. A korsó száját a megtöltés előtt kissé alakítani kellett. Ezért a korsó száját a fül alatt egyenesre vágták, hogy a magot nehézség nélkül belerakhassák a korsóba. Az olaj égetéséhez kendermagot, lenmagot, repcemagot, napraforgómagot és tökmagot használtak. Legtöbbször egyféle maggal töltötték meg a korsókat, de volt úgy is, hogy a magvakat keverten rakták a korsókba. A korsók megtöltése után zsúpszalmából csapot készítettek és amilyen szorosan csak lehetett a szalmából készített csapot belehelyezték a korsó szájába úgy, hogy az onnan ki ne essen, de azért az olaj a szalmaszárak között lefolyhasson. A csapot a korsó szájától 4—5 cm-re egyenesre nyírták. Ezután az égetés helyén a talajt megtisztították, egyenesre vágták, majd aszerint, hogy hány korsó olajat akartak égetni, kiásták a tejescsuprok helyét. A tejescsuprokat úgy helyezték a földbe, hogy a csupor szája onnan 1—2 cmnyire kiálljon. A beásott csuporra a szájával lefelé ráállították a megtöltött korsót és agyagos sárral 2 cm vastagon betapasztották az egészet, hogy levegőt ne kapjon. A korsók elhelyezése mindig attól függött, hogy hány korsó olajat akartak égetni. A legkevesebb három, a legtöbb hat korsó volt. Ha három korsóval égettek, akkor háromszög alakban helyezték el a korsókat. A korsók a háromszög csúcsánál helyezkedtek el, de a távolság nem lehetett közöttük 10—15 cm-nél nagyobb. Négy és öt korsó esetében az elhelyezés négyzetalakú volt. A négy korsó elhelyezése a négyzet csúcsaira került,