A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: Állattartási adatok Karcsáról

az ötödik korsó pedig a négyzet átlóinak a metszéspontjára. Hat korsó esetében az elhelyezés téglalap alakú volt. A téglalap hosszabb oldalaira három-három korsó került. A korsók elhelyezése és betapasztása után került sor az égetésre. Az égetés helyét még a korsók elhelyezése előtt gondosan megválasztották. Általában kerülték az olyan helyet, ahol a tüzelés veszélyes volt. Karcsán a legelőszélen, a Karcsa-parton, vagy a kertek alatt levő akácosokban került sor az égetésre. Ha a legelőszélen égették az olajat, akkor tüzelésre a delelőn maradt száraz szarvasmarhatrágyát használták (adatközlőim szerint ez volt a legjobb tüzelő erre a célra, mert erős tüze volt és lassan égett). Ha máshol volt az égetés helye, akkor kukoricaszárat, nádtörmeléket, a kukoricaföldről tavasszal összeszedett kukoricatövet (tengericsatkát) használtak. Az égetéskor fontos volt az egyenletes, lassú tüzelés, ezért mindig tüzelni kellett. Maga az égetés 18—20 órát vett igénybe, ennyi ideig kellett tüzelni. Általában reggel 9 órára készítették el a helyet az égetéshez és másnap reggel 3—4 óráig tüzeltek a korsók felett egyfolytában. Ekkor abbahagyták a tüzelést és megvárták, amíg a korsók maguktól lehűlnek. Ez tartott az abbahagyástól számított 4—5 óra hosszáig. Amikor a korsó lehűlt, a tejescsuprokról leszedték a korsókat. Ezután a csuprokat az olajjal kiszedték a földből és az olajat üvegekbe öntötték. Az olaj égetésekor vigyázni kellett arra, hogy a tűz egyenletes legyen, a tüzelés se tartson tovább, mint amennyi szükséges az égetéshez. Ilyen esetben ugyanis az olaj nem volt jó, az égetéskor a tetején víz volt, a korsóban pedig úgy összeállt a mag, hogy kiszedni a korsóból többé nem lehetett, a korsót el kellett dobni. Legtöbb olaj volt a repce- és lenmagból. Repcemagból egy 5 literes korsó magból egy liter hét deciliter olajat lehetett nyerni. Lenmagból 1,5 liter, míg a többi olajosmagból 1,4 liter olajat nyertek. A kiégetett olajból 2 decilitert használtak csak egyszerre. Ezt amikor beleöntötték az üvegbe, felkötötték a szekér alsó bér/ájára egy lúdtollal együtt, és ha szükséges volt a jószág bekenése, innen kenték a jószágot. Az így égetett olajnak olyan erős, átható szaga volt, hogy a vele bekent jószágtól távoltartotta a legyeket, egyéb rovarokat. Később, az 1950-es években már nem használták ezt az olajat, hanem inkább kreolint vásároltak és a jószágot azzal kenték. A Bodrogközben csak az igás jószágot (tehenet, ökröt, lovat) kenték vele, más jószágra nem használták. Napjainkban az olajégetésnek ez a módja teljesen eltűnt. Ez érthető is, mert hiszen a teherszállítást ma már nem igásfogattal bonyolítják le. Nagy Géza 9 129