A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Fügedi Márta: A Herman Ottó Múzeum pásztorbotjai

hagyja egy barátjának, ismerősének.

0 Legkeresettebb a somfa és a barkócafa volt, az utóbbit ugyan szebbnek tartották, de ez drágább is volt. A gyümölcsfa — szilva, meggy — fáját pedig élénk vörös színűre lehetett érlelni. Grazdik István alsóregmeci (Zemplén m.) faragó pásztor még az 1940—50-es években is nagy mennyiségben készített botokat eladásra és megrendelésre. A fában szegény vidékeken, így a Bodrogközben még 1950 után is faluról falura járva házalva árulta botjait.

7 A botnak való fát a pásztor még tavasszal kiszemeli, magjelöli, vagy késsel bevágogatja, behasogatja, ami őszre kiforr és szép babos lesz. ősszel aztán levágja a tövéről a botot, majd megperzseli, megforgatja gyenge tűzön, vagy a kemencében. A tűzben leég a haja, s hogy teljesen lepattogjon, még meg is hajtogatják a fát. Fahamuban, vagy trágyalében pállítják, színesítik a botokat, majd zsírral kenegetve érlelik, így nyeri el szép piros színét. A nedvesség, megázás árt a botnak, megrepedezhet, kiszáradhat, ezért rendszeresen zsírozgatják. A díszítés, faragás szerszámai egyszerű, magukkészítette eszközök. Legfontosabb és lényegében egyetlen szerszám a faragókés, borotvakés, melyet fanyéllel ellátott ócska borotvából készítettek. A pásztorbotok díszítményeinek formavilága a Dunántúlon a leggazdagabb, legváltozatosabb,

8 de a díszítőkészség és igény magas fokú megnyilvánulásaival máshol is találkozhatunk. A pásztorfaragásokban sajátos arányban jelennek meg a mértanias, stilizált és a naturális részletezésű díszítőelemek. A népművészet más ágaiban viszonylag ritka ember- és állatalakok, tehát a figurális ábrázolás is gyakori díszítmény itt. A díszítendő felület szinte teljes kitöltése újabb eredetű igény, ezzel párhuzamosan a mértanias jellegű díszítmények legtöbbször már csak a díszített tér elhatárolására, bekeretezésére szolgálnak. Amíg régebben a díszítmények általában mezőkre, vízszintes szakaszokra tagolódtak, újabban egyetlen összefüggő díszítménycsoportot alkotnak, gyakran kígyóvonalra komponálva, rendszerint életképszerű naturális díszítményelemekkel.

9 A kígyó különböző ábrázolása kedvelt motívuma a pásztordíszítményeknek. A pásztorok hitvilágában, babonáiban sok ismeret fűződik a kígyóhoz, melynek sok vonatkozásban mágikus erőt, bajelhárító-képességet tulajdonítanak. A Szent György nap előtt talált kígyó nyelve az ostornyélbe, botba, kampóba belefúrva megvédi az állatokat a vésztől, elhullástól. A kígyó tavasszal levetett bőrét a pásztor tarisznyájában magánál hordta, s az szerencsét hozott. Űgy tartják, ha a pásztor a kígyótól el meri venni a bekapott békát, hét főbűne bocsáttatik meg.

10 A díszítő ízlés és igény változásával együttjárt a díszítő technika változása is. A múlt század első felében a síkbeli ábrázolás, a vésett, karcolt és spanyolviasszal díszített tárgyak voltak gyakoribbak, később pedig a naturális díszítmények et jobban kiemelő domború faragás vált általánossá. A Herman Ottó Múzeum Néprajzi Gyűjteményének pásztorbotjai ugyan nem mind kiemelkedő pásztorművészeti alkotások, de a táj művészkedő pásztorainak tehetségét, ízlését és igényét éppen változatosságukban hűen tükrözik. A mintegy 50 darab között találunk gazdagon díszített kiemelkedő munkákat, de egyszerűbb, csupán a használati funkciót betöltő, és díszítésében csak a fa alapvető anyagbeli sajátosságait kihasználó tárgyakat is. A tárgyak készítési és gyűjtési idejéből érzékelhető az a folyamat, ahogyan a pásztorkodás hagyományos formáinak elhalásával együtt lassan megszűnik a gazdag díszítés iránti igény is, a megszűnő pásztortársadalomnak már nincs szüksége különállását,