A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Zbornik Oravského múzea (M. Markus)

ZBORNIK ORAVSKÉHO MÚZEA I., II. Banská Bystrica, I. kötet — 1968. 344 lap. — II. kötet — 1971. 237 lap. Az egykor igen „szegény" Árva vármegye (szlovákul Orava) földrajzi szempontból Szlovákia egyik legjellegzetesebb tájának mondható, középütt az Orava folyó völgyével, oldalt magas hegyláncolattal körülzárt egység. Falvai, városkái tele vannak építészeti, művészeti, történeti és népi műemlékkel. E gazdagság ellenére Árva lakossága a különféle háborúk sprán nagyon sokat szenvedett, s emiatt a lakosság korábbi lakóhelyét sokszor elhagyta. így például a XVIII. század elején Árvából több mint 1500 jobbágycsalád költözött el a felszabadított Pest és Gyöngyös környékére. A XIX. század második felében pedig sokan vándoroltak ki a tengeren túlra, s ott kerestek maguknak életlehetőséget. Árva sajátos etnikai képéről, kulturális örökségéről közöl tanulmányokat az Árva várában székelő tájmúzeum két évkönyve. Az évkönyv két kötetében a következő fontosabb tanulmányokat olvashatjuk: J. Nozicka az Árvái Múzeumot 1868. évban megszervező W. Rowland tevékenységét ismerteti. J. Smetana a középkori Árva megye keletkezését és „vármegyévé" való kialakulását, annak feltételeit írja le. P. Horváth, az ismert gazdaságtörténész, az árvái posztó- és vászontermékek (gyolcsholmik) történetét írja le. Tudjuk, hogy az árvái vászonkészítmények a XVIII. és XIX. században nemcsak a közeli, de a távolabbi európai térben is népszerű és keresett cikkek voltak. A szerző levéltári adatokkal alátámasztott tanulmányában írja le, hogy az árvái parasztok a XVIII—XIX. században szekereikkel az itt font és szőtt vásznakat nagy mennyiségben fuvarozták elsősorban a Dunántúl felé, Vác, Esztergom, Győr, Komárom. Sopron, Pápa. Veszprém. Zalaegerszeg. Baranya, Pécs, s Horvátország vásáraira. De átkeltek a Dunán is a Bácska Bánát, Békéscsaba, Gyula, Nagyvárad, Nagyszalonta, Sarkad, Csanád megye, Arad, Temesvár, Debrecen, Kolozsvár, Torda, Marosvásárhely, Nagyszeben, sőt Románia és Oroszország vásáraira is eljutottak. Nyugatra fordulva ellátogattak egész Morvába, Ausztriába, Lengyelországba — az itteni városok vásáraira és piacaira. Voltak olyan merészek, hogy egyesek átmerészkedtek Egyiptomba is, ahol szintén vásárolták a fehér gyolcsot az arabok. Horváth P. adatai jelentékenyen kiszélesítik eddigi ismereteinket az árvái gyolcsosok vándorlásairól, amiket eddig csak A. Polonec tanulmányából ismertünk. (Megjelent: a Slov. národopis 1955. évfolyamában.) Ugyanezt a témát szélesíti ki a II. kötetben A. Habovstiak, szlovák dialektológus is. Leírásában még plasztikusabban ismerjük meg a szlovák gyolcsosok életmódját, vásárlátogatásaikat, az egykori vásárok rendjét, a piacok „rajonokba" való osztását. Ez ugyanis azt jelentette, hogy egyes árvái községbeliek nem konkurráltak a szomszédaikkal. Vagyis azok, akik a pesti piacra jártak, nem zavarták azokat, akik a tiszántúli vásárokat látogatták. Habovstiak lelkiismeretes tanulmányából megismerhetjük a gyolccsal megrakott szlovák szekerek konstrukcióját, a lóhajtás technikáját, a lófogatok felszerelését, az árucsomagolás módját, a kirakodás, sátorverés formáit, az árulás szabályait (etikettjét), a mértékek hasz-