A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Zbornik Oravského múzea (M. Markus)

nálatát. az áruk minőségét, elnevezéseit stb. Igen tanulságos, hogy az árvái gyolcsosok magyar szavakat vettek át vevőiktől (hálás, poöva, l'egin, sámla, maradik, selembatis stb.). Nagyon értékes még a tanulmányhoz csatolt „nyelvjárási adatközlés" is, ahol a dialektológus Habovstiak fonetikus átírásban szólaltatja meg informátorait, s ahol adatközlői az egyes alföldi vásáron, alföldi utakon átélt élményeiket mondogatják el (pl. Sarkad határában egy éjszakai út alkalmával hogyan lopták meg őket ismeretlen, nagyon ravasz oláh cigányok stb.). Horváth P. és Habovstiak A. adatközléseihez még hozzá kell tennünk azt, hogy ehhez a témához szorosan hozzákapcsolódik az árvái kékfestő mesterség is, amiről Z. Caplovicová írt aprólékosabban. (Megjelent a Vlastivedny zbornik Povazia című múzeumi évkönyvben, 1966-ban.) Az árvái gyolcsosok vagyonosabb rétege a XIX. században már saját üzemeltetésű ványolókban, mángorlókban és kékfestő műhelyekben finomította és festette az eladandó vásznát. Az Oravsky Zbornik tanulmányai közt igen értékesek azok a közlések, melyek a levéltári kutatások anyagára hívják fel a figyelmet. Ezek között a legtöbb impulzust P. Horváth adja, aki egy további adatközlésében az árvái néprajzi kutatások levéltári forrásait sorolja fel. Számbaveszi mindazokat a levéltárakat, ahol ilyen anyag található. Ebben a tanulmányában teszi szóvá azt, hogy az árvái szezonmunkások már az 1770 —1772-es években lejártak Kecskemét határába kaszálni és aratni. Ugyancsak ő hívja fel a figyelmet az árvaiak XVIII. századi iparára és kereskedelmi formáira. Ilyen interdisciplináris tanulságokat közöl a már szóvá tett A. Habovstiak az árvái nyelvjáráskutatás összefüggéseiről a történettudománnyal c. tanulmányában is. Az árvái kismesterségek egyikéről, a fazekasmesterek munkájáról Z. Caplovicová írt. Munkájában leírja azt, hogy a fazekasok kétlaki életet éltek. A fazekasság mellett földjüket is művelték. Az emlékezet szerint 8 faluban dolgoztak; Trstená, Tvrdosín, Nizná, Osada, Suchá Hora, Krivá, Podbiel és Jablonka (Lengyelország), egészen 1950-ig. A dolgozat gondosan leírja a mesterség menetét, a szerszámneveket, azok funkcióját. Aprólékosan ír az ornamentikáról, a használt színekről, az égetés technikájáról. Készítményeiket korábban Lengyelország felé, Zakopane, Nowy Targ és a Dunajec vidékére hordták, nyugat felé Trencsén megyébe Morvába -— egyesek szerint Ausztriába is. Szlovákiában leginkább Liptó és Szepesség vásárain árultak. Egyik fontos megállapítása, hogy az árvái fazekasok készítményeit a fuvarosok is keresték — s tovább árulták. A tanulmányt fényképek, rajzok kísérik, így a kerámiakutatók az összehasonlító munkájuk során haszonnal forgathatják ezt a ..műhelyismertetést". Egy másik jellegzetes házi — vagy jobban mondva kisipari foglalkozás Árvában a kőfaragás. G. Povala és L. V. Prikryl leírásából megismerhetjük az Alsókubin (Dolny Kubin) környékén szokásos kőfaragómesterség hagyományait. Ennek az iparnak a XVIII. századtól vannak emlékei. A kőfejtés helye Bzíny, Mcdzihradné, Pucov és Medzibrodie községek határa. Az itt bányászott követ padlókövek, köszörű- és fenőkövek, asztallapok, sírkövek, emléktáblák faragására használták fel. Leginkább a régi templomok padlózatát rakták ki velük. A faragott köveket a Vág völgyére. Szepességre, Kassa, Sáros és Zemplén megyébe, Rimaszombat vidékére, Garam-mentére, Esztergomba, Budapestre (tutajon szállítva), Dunán-