A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Cenner Mihály: Déryné alkonya

szavonultságban élt abból a kis nyugdíjból, amelyet a koronauradalomtól férje után kapott, Valószínű, hogy jövedelmének pótlására vagy még fennálló adósságainak törlesztésére nem hagyott fel a pulykatenyésztéssel, s minden bizonnyal ez volt az oka, hogy még öt évig Diósgyőrben maradt. Valószínű, hogy a régi jó barát, Telepy György községi bíró jelenléte, gondoskodása, társasága is ott tartották. (Kilényi Dávidné Széppataki Johanna ebben az időben még Debrecenben ált, ahol férje 1852. március 13-án halt meg, s az özvegy bizonyára nevelt lányával, Rónai Gyuláné Prielle Lilláékkal lakott együtt.) 1867-ben azonban Kilényiné már Miskolcon lakott és a mindinkább öregedő Déryné magányosnak érezte magát Diósgyőrött, s nyilván anyagi okok is késztették, hogy testvérével együtt lakjon. Közben Telepy is elköltözött Tibolddarócra, Dérynét az emlékeken kívül már semmi sem tartotta vissza Diósgyőrben. Beköltözött Miskolcra és átmenetileg a Kun József u. (ma Szabó Lajos u.) 30. sz. házban lakott. Idősebb miskolciak, szájhagyomány alapján tudni vélték, hogy Déryné átmenetileg az 1867-ben létesített szegényápoldában is lakott volna. Erre azonban eddig bizonyíték nem került elő.

24 A Kun József utcai átmeneti szállásról a Nagy Hunyad, vagyis a Hunyadi utca 52. sz.ház hátsó, udvari részébe költözött testvérhúgához. Az itt lakó Dérynére századunk első évtizedében még emlékezett az egykori házigazda, Balajthy József özvegye Muraközy Borbála, özvegy Xantus Jánosné Doleschall Gabriella, a miskolci főorvos leánya (tl923). Az ő emlékezéseiket részint Rozsnyay Kálmán, részint Miskolczi Simon János rögzítették cikkeikben.

25 Prielle Kornélia, akit Déryné nagyon szeretett és becsült, 1867-ben Miskolcon vendégszerepelt a Kaméliás hölgy-ben. Lehetséges, hogy Déryné a különleges alkalommal elment a színházba, mert egyébként nem járt sehova. Törs Kálmán a Napló első kiadásának utószavában írja: ,,Ö maga pedig a színpadtól elvonulása után hosszú ideig látogatásokat se tett, s nem fogadott el még régi ismerőseitől sem, s a színházat is kerülte sok éven keresztül, s nem volt mód őt bevinni abba a világba, amely addig igazán világa volt."

2,i Ez a megállapítás ellentétben látszik lenni részint Rozsnyay Kálmán lejegyzésével, amely szerint Balajthyné emlékezett arra, hogy a városban megforduló színészek tisztelgő látogatásokat tettek Dérynénél és Déryné mindig igyekezett megvendégelni őket. Jókainé Laborfalvi Róza egy látogatásakor oly nagy ebédet rendezett, hogy utolsó ékszerét, egy velencei művű hosszú aranyláncát küldte zálogba, hogy a szükségeseket beszerezhesse. Ellentmondani látszik Törs megállapításának a szemtanú Lévay József is, aki így emlékezik vissza Dérynére: „Itt tölte közöttünk utolsó éveit. Gyakran láttuk e tisztes agg női alakot, amint meghajoltan, lassan lépdelve hordozá az idő terheit, gyakran színházunkban, amint zártszékébe vonulván csüggött tekintetével ama 'világjelentő' deszkákon, melyeken ő hajdan mint diadalmas királynő lépdegélt."

27 Az ellentmondó megállapítások között feltétlenül hinnünk kell Lévay Józsefnek, ő közvetlen szemtanú volt, míg akár Törs, akár Rozsnyay csak hallomás útján értesültek Déryné utolsó éveiről. Hogy Miskolcra történt beköltözése után volt színházban, az valószínű, de 1869 után már elnehezült járása, betegsége megakadályozták ez élvezetben, s a színházi előadás után, a késői órákban legfeljebb bérkocsin mehetett volna haza a Hunyadi utcába, de a nagyon 4-3