A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Cenner Mihály: Déryné alkonya

Munkácsy Flóra, Egressy Gábor és Lendvay Márton. Egressy Gábor így emlékezik vissza az avatásra: „A miskolci nemzeti színház felavatásának érdekes napja megérkezett. . . A színházat három előadással avattuk föl: Maroth bán, A czárnő és az Egy pohár víz voltak az előadott színművek. A felavatási napok lejárván, a munkára nyugalom, azaz : vigalom következett. A programm így szólt: 'Egy jó barátokból álló víg társasággal kirándulás Diósgyőr gyönyörű völgyébe; ott először is Déryné üdvözletére; onnan a vas-hámorba, a Taj-hoz (nagy tó), aztán a vasolvasztó pokolkemenczékhez, innen föl a magasan fekvő szentlélek kolostor romjaihoz; innen vissza ebédre a hámorba; aztán Déry úrhoz uzsonnára; aztán a diósgyőri várromokat megtekinteni, s ezzel vissza Miskolczra a nagy lakomára.' És így történt minden, kivévén, hogy a szenti él eki sziklabérczet megjárni nem jutott idő. A történet múzsája, ha hálátlan lenni nem akar: fel fogja jegyezni Déryné érdemeit, melyek a magyar színészet megteremtésében őt illetik. E szép fényű nevet azon nemesen küzdők sorában tiszteljük, kik nélkülöznek, de nem élveznek; kik vetnek, de nem aratnak. Csillaga volt ő ama társulatnak, mely Erdélyből indulva ki, diadalutat tőn a hazában; s mely rendkívüli hatásával és varázsával egyszerre oda érlelte az eszmét, hogy az országos színház alapítványát a rendek megszavazzák. Ama törzs-egyesületben mély, nagy és szent volt a kötelességérzet. Színész és dalnok közt nem volt különbség. Déryné ma Shakespeare Desdemonája volt; holnap Rossinié; a mai Moór Károly holnap kardalnok. . . .Déryné nemesszívűsége s jótékonysága kortársai előtt ismeretes. Tőle soha egy szegény sem ment el vígasz nélkül. Sőt mondhatni, hogy jelentékeny jövedelmét — mennyiben az ízletes és drága jelmezei föl nem emésztek — a szűkölködők között osztotta ki. — Gyakran egész családokat táplált: többnyire hálátlanokat. Innen érthető, hogy elsőrendű díj illetéke mellett, miért küzdött ő mindig szükséggel."

21 Ez a nyilatkozat Egressy Gábor részéről valóban a legkevesebb elégtétel az 1841-ben művészetében megbántott, az 1851-ben pedig becsületében kényes helyzetbe hozott művésznővel szemben. Déryné megbocsátott. Elfeledte a sértést és a tapintatlanságot, s szíves szeretettel fogadta Egressyéket, ez alkalommal és még az évek folyamán többször. 1858. február 28-tól március 15-ig vendégszerepelt Egressy Miskolcon, s amint Déryné leveléből értesültünk, minden alkalommal kilátogatott hozzá Diósgyőrbe.

22 (Kazinczy Gáborhoz írt levelében említi Egressy, hogy március 15-én Molnár Zsigmondnál, egykori iskolatársánál fog ebédelni. Molnár egyike volt a „Törökországi emléklapok" előfizetőinek a Déryné gyűjtőívén.) 1858. június 16-án, Egressy Gáborné Szentpétery Zsuzsika, Etelka leányával Diósgyőrbe érkezett nyaralásra és Telepy Györgynél szálltak meg. Bizonyára kellemes napokat töltöttek együtt Dérynével, közösen emlékezve a régi szép időkre, amiket Déryné, Egressyné és Telepy együtt töltöttek Kassán. 1859. április 2-től egy hétig maradt Egressy Miskolcon, s ez alatt négy alkalommal játszott. Hogy ez alatt kiment-e Diósgyőrbe, nem tudjuk, de Kazinczy Gábornak írta, hogy Miskolcról Erdélybe megy játszani, s onnan visszatérve, néhány napot Diósgyőrben szándékozik tölteni, s ott leánya számára telket vásárolni. Nyilván ő is Telepynél szállt meg, s látogatást tett Dérynénél.

23 Amint fentebb már említettük, Déry 1862. január 8-án meghalt. A halotti bejegyzés szerint 73 éves volt. Férje halála után Déryné teljes visz-