A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Zbornik prác lesnickeho. drevárského a polovnickeho muzea 6, 7. (Veres László)

lényi Ferenc volt az uradalom birtokosa, a jobbágyság természetbeni szolgáltatásai állandó adókötelezettséggé váltak. A XVIII. század elején Koháry István szerezte meg a birtokot és a család férfiágának kihalása után. 1816-ban Koháry Ferenc halála után, Coburg Ferdinánd száz hercegé lett. A jolsvai uradalom birtokviszonyainak történeti áttekintése után a szerző a második részben az ágazatok szerinti erdőgazdálkodást mutatja be. Az erdőbirtok szervezetét, az erdőtelepítést, a fafajták meghonosítását, a faipart szállítási problémáival és az erdészethez szorosan kapcsolódó vadászatot és halászatot. Munkája végén kitér a nagybirtok gazdasági hanyatlásának részletes okaira, az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlása után bekövetkezett gazdasági változásokkal való összefüggésére. Hasonló felépítésűek és történeti aspektusúak a közlemények 6. kötetében megjelent „Príspevok k dejínám lesného hospodárstva na panstvách Sastín a Holíc" (Adalékok Sastin és Holic uradalmak erdőgazdálkodásának történetéhez Zbornik. 6. 69—101. 1.) és a gyűjteményes kötetben megjelent „Zo zivota lesnych robotníkov za feudalizmu" (Az erdei munkások élete a feudalizmus idején Zbornik 7. 57—62. 1.) című tanulmányai is. A XVIII. században Mária Terézia férjének, Lotharingiai Ferencnek birtokában levő sastini és holici uradalmak kialakulásának útját és birtokosainak erdőgazdálkodási törekvéseit jellemzi. Különös figyelmet szentel a XVIII. század közepén megnyilvánuló merkantilista gazdasági törekvéseknek, gazdasági hasznosításuknak. Már 1760—65 között gőzfűrészek működtek az erdőségekben. Az erdők állapotának megőrzését új fafajták megtelepítésével és a Diósgyőri Koronauradalomban Kneidiger kamarai mérnök által készített erdőkitermelési tervhez hasonló módon biztosították. Második tanulmányában a szerző azt akarja bizonyítani, hogy Szlovákia legjobban erdősített járásában, a besztercebányai járásban az erdei munkások és fuvarosok már a feudalizmus korában is munkásoknak tekinthetők. Az erdei munkások két csoportját mutatja be. Az elsőbe a régebbi települések lakóit sorolja, kik a XIV—XV. században a fizetés mellett különböző előjogokat élveztek és az ún. testvéri pénztár tagjai voltak. A második kategóriába az ún. ..Hősök" tartoztak. Ezeknek a települései a XVI. században keletkeztek. Fizetésük a bányászok fizetésének kétharmada lehetett, házaik állami földeken voltak és állami fából készültek. Emellett legeltetési joguk is volt. Stefan Buzalka „Správa komorskych lesov v stredoslovenskej banskej ohlasti do roku 1871" (A kamarai erdőségek kezelése a Közép-Szlovákiai Bányavidéken 1871-ig Zbornik 7. 83—109. 1.) című tanulmánya kiegészíti Stefan Lángos kutatásait. Az erdészeti tevékenység igazgatási organizmusának fejlődését mutatja be a Közép-Szlovákiai Bányavidéken (Banská Stiavnica, Banská Bystrica és Kremnica). A kamarai erdők állami és városi erdőségekből álltak. Már 1571-ben Maximilian bányarendelkezései a bányászatnak és hutaiparnak rendelték alá az erdőket. Az erdőgazdálkodás irányítása különböző szervezeti fejlődési szakaszokon ment át. Minden rendelet és instrukció ellenére nem törekedtek a felhasznált erdőterületek pótlására. 1871-ben vált függetlenné az erdészet bányászata és indulhatott meg a szakszerű erdővédelem, erdőgazdálkodás, melynek úttörői közé tartozik Frantisek Dusek De Paula. Josef Nozicka: Frantisek Dusek de Paula (1769—1826) a Slovensko (Frantisek Dusek De Paula és Szlovákia