A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Vass Tibor: Az ózdi kavarógyári dolgozók munka- és életkörülményei a 19. század végén

2. kép A kavarómű lupa- és nyerssínsorozata, háttérben kavarókemence és gőzhámor héz fizikai munkát végeztek a Kavaróüzem dolgozói. Egy-egy acélrúd — mellyel a kavarászok dolgoztak — 80—100 kg súlyú volt és 5—7 méter hosszú. A nagy hőség miatt félmeztelenül dolgoztak. Arcuk pirosra, tarjogosra égett volt. gyakran kisebesedett a hősugárzástól. Sapkát viselniök kellett. Siltjén kék, szemvédő üveg volt, mely védte a szemet a vakító fénytől. Kék (ceig) munkásnadrágot hordtak. A meztelen lábukat fapapucs takarta, melyet legtöbbször maguk készítettek. A környező falvakból munkába járó dolgozóknak háziszőttes volt a nadrágjuk. Előtte derekukon átkötve — szintén háziszőttes pokrócból — kötény, melyet surcnak neveztek. A csizmát a 19. század utolsó évtizedében kezdték elhagyni. Helyette bakancsot viseltek. Az üzemben fapapucsban dolgoztak. Ezt kettős okból tették. Először: mert szellős és kényelmes volt; másodszor: ha tüzes reve, vagy salak esett a lábukra, csak kikapták a lábat belőle, hogy meg ne égjen. A hámorkovácsok öltözéke a következő volt: kemény filckalapot és könnyű bőrkötényt viseltek. Ruhájuk kékre festett házivászonból készült. Lábbelijük fapapucs volt, s az arcukat fém szitával, védték a szikráktól. Az ételüket a munkahely közelében falócákon, fatuskón, egymástól félrehúzódva fogyasztották el. A helybelieknek bevitték az ebédet. A távolabb lakók, akiknek nem volt lehetőségük meleg étel fogyasztására, a tarisznyájukból ettek hideg ételt. Voltak, akik előző napi ételt melegítettek. Legtöbben azonban szalonnát sütöttek, vagy zsíroskenyeret ettek.