A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Vass Tibor: Az ózdi kavarógyári dolgozók munka- és életkörülményei a 19. század végén

A falusi emberek „menüjéből" nem hiányzott az uborka, a szilva, az alma és a sültkrumpli sem. Télen gyakori volt a sült tök és a kukoricalisztből készült görhő. Sok dolgozó tarisznyába csomagolta ennivalóját. Sokan „piros" kendőbe kötötték a kenyerüket, a szalonnájukat, vagy a zsíroskenyerüket. Papírt nem használtak, csak kendőt. A helybeliek kevés gyümölcsöt fogyasztottak, a vidékiek annál többet. Az Ózdra messziről jött jövevények többsége a sört szerette. A helybeliek és a környékbeliek inkább, a bort. A kavaróüzemiek között az a mondás járta, hogy a „tűzimunkásnak enni-inni kell, mert másképpen felborul". Ivóvíz a gyár területén nem volt. Azt a vízhordók — legtöbb esetben gyerekek — vállrudon két favederben hordták. Az új favedret úgy forrázták ki, illetve mosták, hogy teleöntötték vizzel és beletettek egy levágott tüzes vasvéget. Az így forró vizzel kimosott vedret használták azután ivóvíznek. Ebből ittak minden ivóbögre nélkül, csak úgy, megbillentve. Nem volt bejáró ruhájuk, mert hiszen öltözőjük nem volt. A róluk lekerült ruhát a falba vert szögekre akasztották. Legtöbben abban jártak haza is, amelyik ruhában dolgoztak. Tisztálkodásra nagyon kevés lehetőségük volt. A falból kivezetett vízcsapokon (mely ipari víz volt), vagy a kemence mellett levő vaskádban (melyben a meleg szerszámokat hűtötték) mosdottak. Fürdő, vagy zuhany nem volt. Be kellett érniük primitív tisztálkodási eszközökkel.'' A kavarógyári dolgozók ruházatáról és a jellegzetes kéziszerszámaikról ad tanúbizonyságot az 1895-ben készült fénykép (3. kép). A kavaró3. kép. A kavarógyári dolgozók egyik csoportja 1895-ből