A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kilián István: Miskolci diák lengyelországi utazása 1839-ben

Szűcs Miklós kritikával néz szét közvetlen szomszédunknál, Lengyel­országban, örül, ha jó az út, bosszankodik, ha részeges a mindössze 12 esz­tendős szekeres. Fél ugyan a lengyel nép ,,vakbuzgóságától", ijedelme azonban felesleges volt. Nem hagyja megjegyzés nélkül, hogy a szántó­földet a fáklyával körülfutkározó gyerekek ,,ezen babona által a termé­kenységet elősegíteni hiszik." Riadtan utasítja el magától annak a gondo­latát, hogy némi „ajándékkal" enyhítsék a Krakkó előtt álló őr szigorát. Szűcs Miklós mindent megnéz. Elzarándokol Kosciuszko halmához, s a jeles lengyel forradalmár iránti csodálatukkal együtt az ország feletti sajnálatuk is növekszik. Szánja a sóbányában dolgozó munkások sorsát, sápadt arcuk láttán aligha hiszi, hogy ők negyven év után még élvezhet­nék a „nyugpénzt". Ütinaplója néprajzi, történeti érdekességeket tartal­maz, s a mai olvasó számára is élvezetes olvasmány. Ez a lengyelországi utazás nagy élmény volt a fiatal miskolci diáknak, színes, olvasmányos feljegyzései megérdemlik, hogy napvilágot lássanak. * 1839. [15a] Vala még egy kedves tervünk, mellynek valósítását szinte a' kelle­metes május hóra tűzők, t. i. : kirándulás Krakóba és Vielicskára. Hosszas utánjárás­sal kapánk szekerest, Május 18­on melly nap pünkösd szombatja vala. Késmárkból kiérve legelőször is Néhrét találtuk, innen tovább oldalt láttuk Kreicz és Landek helységét. Azután értünk Bélára, ez is öszveszorított régi kis város, mint a' többi XVI. városok. [15b]. Űtszáinak nevei magyarul is felírvák. A gyönyörű patakok csergedezésétől zajgó Magura hegy fenyvesei kőzt találkoztunk négy szinte Krakóba utazó gyalog ifjakkal, kik Lőcséről jöttek. Reljon, Mátyásfalván át Ófalvánál a' ma­gyar határ szélét elértük, először valék elhagyandó határát édes hazámnak, csak rö­vid időre, és szép tapasztalás reményében, de mégis megilletődtem, és sejtem milly nehéz lenne azt olly tudattal hagynom el hogy többé nem látandom. És mintha a' természet (is érezné) a' megváló honfi emlékezetében hazájának szép képét még vonzóbban akarná utoljára feltűntetni, regényes vidékkel int búcsút a távozónak. Ebéd után, a' 30.adi hivatalnál úti levelünket bemutatván, megindultunk Galliciának előttünk elvonuló határa felé. A' vidék mellyen utazánk valóban bájos vala, a' he­gyeknek sziklás csúcsai, és meredek ormai, nem csak sajátos alakúak de színűek is itten, két közeli hegytetőt régi vár koronáz, 's e' várhegyeket a' Dunajecz folyama választja el, az innenső parton Neder vár romjai meredeznek, ez a' legvégső vára hazánknak e' részen, mert a' túlsó parton, átellenében kihívólag álló Csorsztin vár már Galliciában van, alatta hasonló nevű falu terül el. Átmenvén a' Dunajecz fo­lyam hidján, Gallicia földjén valánk, hol mindjárt két határőr vára bennünket, úti levelünket látni kívánók. Stromovecz, Manyova, és Strempa helységeken vitt keresz­tül utunk, a' lenyugvó nap sugárinál egy szirton álló fa medvét látánk meg, mely az utast mi léte felől sokáig bizonytalanságban tarthatja. Itt találók a' faluba a' lőcsei­eket, kik itt szándékoztak az éj et tölteni. A' hegyes völgyes vidékről jó csinált utú téres vidékre értünk, 's itt elalkonyodtunk, 10. óra vala midőn Ostrovskoba beér­tünk. Itt jó hálásunk volt a' fogadóban, melly elég kényelemmel kínálkozik. Én éjjel igen rosszul érzem magam, de reggelre semmi bajom sem volt. 19-én hálásért és kávéért 7. ünktől 3. frt. 57 krt vcz. fizettünk, egy táblára az út mellett németül felírva elolvastuk, hogy Ostrovsko az Űjsandeczi kerületben fekszik ura Koseielisko. Utunk vitt ezután Vaxmundon keresztül Neumarkra, ez ollyan for­ma kis város, mint nálunk a' mezővárosok p. o: Hatvan, van négyszegű piacza [16 a]. Glicosowtól kezdve oszlopok mutatják a' mérföldek számát. Ide látszik a' Babjagura

Next

/
Thumbnails
Contents