A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)
TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kilián István: Miskolci diák lengyelországi utazása 1839-ben
hegy, melly Árva megyében van. Ebédeltünk egy hegyen eső igen szegény korcsmánál, a' magunkkal vitt eleségből, mert itt már egy kis vajnál 's tojásnál egyéb nem vala kapható. A Vadovici kerületből a' Mislenicibe jutánk. Utunk mind inkább völgyek közé szorult, vízmosásos görbe utakon, lassan haladtunk. Lubion helységében megálltunk, itt a' korcsmáros magyarul igen roncsolt nyelven kezde velünk beszélni, 's megérténk tőle, hogy ő azt a' nyelvet katonaságban tanulta, jelenvolt a' Győri táborozásnál, Miskolczon is lakott mint kocsis Kis Péter nevű görögnél, bennünket hol „édes bátyám uram", hol „édes apám uramnak" szóllított, irántunki jóindulatát kiakarván mutatni bizodalmas kifejezéseket keresett, bár ezeknek értelmét nem tudá is, mit annál kevésbbé csudáltunk, mert igen ittas volt a' pályínkától, mellyel ezen táj emberei igen mértéktelenül élnek. Pünkösd első napja lévén, az utcán bolyongott a' falu népe, de alig láthatánk józan embert. Nyomasztó szegénységükben nem találnak más éldeletet, mint a' pályínka mámort; csak addig szűnik nyomorúságuk érzése, míg kabultságuk tart. Miután itt rántottát o'sonnáltunk elhagyók Saltiz uramot — így nevezé és lengyel nemesnek (:Slakticz:) monda magát emberünk —. Egy kis eső ért bennünket. Posvesen 's Struzán túl, a' sötétben távol futkosó tüzeket látánk, mikről csak a' lakosok felvilágosítása után tudók meg, hogy ide 's tova futkosó gyermekek a' szántó földeken szaladozák azokkal körül, ezen babona által a' termékenységet elősegíteni hívén. Mizlenicz nevű városkánál láttuk ezt, hová esti 10. kor értünk be, az útszán egy szent kép előtt éneklő csoportot háborgatni nem akarván megálltunk szekerünkkel, mert Késmárkon egy valaki azt állítá, hogy ezen vakbuzgó nép, nem fogja megszenvedni, hogy pünkösd első napján utazzunk, de itteni ovakodásunk felesleges volt, mert felszólítottak, hogy csendesen behajthatunk a' fogadóba, ha ugyan é nevet érdemli, egy csintalan ház, mellyben az ember a' földön jó pénzért szalmán hálhat. 20-án Kreskovon, és Gligosowon átmentünk. Itt a' szűk völgyek és tagosztály (!) miatt, igen hosszú keskeny faluk vannak. Mogilanov [16b] egy hegytetőn hová már láthatók a' csak 1. m[ért]í'[őld]nyire fekvő Krakó tornyai, szemünk előtt fekvék utunk czélja, a' szerint nőtt örömünk, mint fogyott utunk, pár óra alatt Krakó külvárosában Podgorzen valánk, 11. óra volt d. e. A' fekete sas czímű fogadóban szálltunk meg. Podgorze még austriai Gallicziában van, ide hát fentartóztatás nélkül bemehet, ki a' határszélen bemutatá útlevelét; Krakót csak a' Vistula választja el e' kül várostól, de a' Vistulán túl már más az úr, Krakkó felett a' három hatalmasság őrködik, bár köztársaság volna, szükség vala tehát a' rendőrségtől nyerni czédulácskát, mellyet az átmeneteikor elő kell mutatni. Siettünk ebédünket végezni, hogy azonnal mehessünk a' rendőrséghez, hol útlevelünkre az a' megjegyzés tétetett, hogy az nekünk csak a' Podgorzera menetelre ad engedelmet, és így Krakóba be nem bocsáttattunk s' ezzel más tiszthez utasíttattunk (ünket). Mi nem is álmodánk, hogy még illy akadály is adhassa elő magát; a főbb tiszt nem vala honn, visszatértünk tehát az előbbihez, ki ekkor azt monda, hogy ha kezest állítunk ki igaz járatban létünkről jót áll, bemehetünk; ebben módot nem látván igen elkedvetlenedve tértűnk vissza szálasunkra, 's egészen elcsüggedénk czélunk elérhetése iránt; de meggondolván azt, hogy mások a' mienkhez hasonló útlevél mellett is bemehettek, lehetetlen vala a' tiszt aggatózását haszonlesésből eredő önkénynek nem tartanunk, mi csak bosszúságunkat neveié, kivált midőn látánk, hogy a' lőcseiek bebocsáttattak, bebocsáttatásuk azzal igazoltatván, hogy nekik a' megyétől van útlevelök, de ők is csak ketten kettesével eresztettek be. Levél lévén nálunk Krakói hadnagy, késmárki születésű Topper ezer Gergelyhez, a' fogadóbeli szolgát felszóllítánk annak és hozzá mellékelt, pártfogását kérő levelünknek bevitelére. Topperczer válaszolá, hogy lépéseket tett átbocsájtásunk iránt, de ennek sem tapasztalván sikerét újabban írtunk neki, válaszában másnap leendő bebocsáttatásunkkal megbiztatott. Nagy Samu barátunk egy huszártisztben Marcus nevű ismerősére találván elbeszéle neki helyzetünket, ki közbenjárását megígéré. Útitársunk egyike [17a] Szabó Sá-