A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Kunt Ernő: A „bakiszeker" Pányokon

az ágas szárai. Ekkor a rudat a keret közepén lenyomták, s a két fél botocskával megfeszítették úgy, hogy azok a kerethez alulról nyomódjanak. Ezzel az egymáshoz felszülő ágak rugalmas szerkezetében egymásraható erők körét lezárták, a formát véglegesítették. Hogyan alkalmazható mostmár ez az elkészült vesszőszerkezet teherhordásra? Az egyszerű, kétkerekű taligával összehasonlítva érthetjük ezt meg leginkább. A teherhordó eszköz mozgatását a taligánál a gördülékeny kerekek, a bakiszekernél a szánszerűen csúsztatható, ívelt vesszőtalpak teszik lehetővé. A teher helye a taligán a kerekeket összekötő tengely felett van, míg a bakiszeker rakfelülete az ágaskeret. A taligát húzni, vagy tolni a kerekek tengelyére merőlegesen épített rúd segítségével lehet, a bakiszeker rúdja úgy feszül az ágaskeretbe, hogy csak húzni lehessen. A bakiszeker szerkezetének két fontos pontja van, ahol a rendszer mechanikai feszültségei önmagukba záródnak: 1. A rúd és az ágaskeret között megfeszülő félbotocskákat a két ellenkező irányból rájuk ható erő stabilizálja. Éppen ezek a rendszer legfontosabb erőkörei: egyrészt az egész eszköz mozgatására szolgáló rúd, másrészt a szállítandó teher és a csúszótalpak ellenerőit magábazáró ágaskeret összekapcsolódásánál. 2. Az ágkeret két végpontja a másik fontos szerkezeti rész. Itt feszülnek egymásnak a rugalmas ívvé hajlított talpak, a közéjük illeszkedő rúd, s a közrefogó keret. Az X alakban találkozó talpak helyzetét a rúd — függőleges irányú — sa keret két szárának — vízszintes irányú — erői állandósítják. Ezt a stabilizálást az eszköz célszerű használata csak fokozza, hiszen a megterhelés az X alakban rendezett talpakra, mint kétkarú emelőkre hat. Ezen egyszerű népi teherszállítási eszköz célszerű, anyagfelhasználása gazdaságos. Szemléletesen példázza szerkezet és használat szigorú egymásrautaltságát. A kész eszköz formája arányos. Az ívek és egyenesek ritmusa harmonikusan fonódik egymásba. A megjelenésnek bizonyos szépséget ad az. hogy az eszköz szerkezete egy pillantással áttekinthető, azaz az alkatrészek egymáshozrendeződése a rendszer erővonalainak hálózatát tárja elénk (2. kép). A legidősebbek emlékezete szerint sáros, fagyos időben a szegények teherszállító-eszköze volt a bakiszeker, mellyel főként tűzifát, rőzsét hoztak az erdőről. A szállítandó fát a hossztengelyre merőlegesen halmozták az ágaskeretre. A rakodás befejeztével kötelet vetettek át a szállítandó facsomón, melynek egyik végét az ágkeret hátsó, gúzsolt részéhez, másik végét pedig az ágaskeret tövéhez kötözték. Az így rögzített rakománnyal a rúd bal, vagy jobb oldalára állva húzták a bakiszekeret. Szükség esetén személyszállításra is alkalmas volt a bakiszeker. Ilyenkor a talprésznek szánt ágakat kétszer olyan hosszúra hagyták meg, mint egyébként, úgy, hogy azoknak végződései az ágkeret fölé emelkedtek. Ezeket rendszerint fűzfagallyal befonták, a szekérre ülő hátát megtámaszthatta rajta. Az ágaskeretre régi culadarabokat (avitt bőrök), rongyokat helyeztek, hogy kényelmesebben essen az ülés. A bakiszekeren csak egy ember számára volt hely. A gyermekek számára játék volt a bakiszeker elkészítése éppen úgy, mint használata. Leleményességüket, ügyességüket a környezet által fel-