A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

Balassa Iván: Herman Ottó halálának 60. évfordulójára

Újjászerveződött a múzeum kollektívája, fokozatosan építjük belső szervezeti életünket, mely alkalmassá vált a reá háruló közművelődési, muzeológiai és tudományos feladatok ellátására, s ami legfontosabb, ezek eredményeképpen, kezd helyreállni intézményünk társadalmi súlya. Móricz Zsigmond 1923-ban járt először múzeumunkban. Látogatásáról — többek között így emlékezik meg: Miskolcnak „van egy pontja, ahol áhítat lakik: a múzeuma. Sok vidéki múzeumocskát láttam, mindig félve néztem őket, mint múzeum imitációkat, ez az első vidéki életkamra, mely teljes őszinteséggel hatott rám." Majd hátrább így folytatja: „Ebben a múzeumban pezseg valami, ami az egész magyar közéletből hiányzik ma: teljesen absztrakt emberi értékekért való lelkesedés." Őszintén remélem a halhatatlan íróval együtt: „Ebben a múzeumban pezseg valami". SZABADFALVI JÓZSEF Herman Ottó halálának 60. évfordulójára (1835—1914) Számos tudomány vallja magáénak szinte áttekinthetetlenül kiterjedt életművének egy-egy részletét. Éppen ezért mondották kortársai, majd életének méltatói polihisztornak; mégis úgy érzem, hogy ez a megjelölés nem fedi munkásságának lényegét. A polihisztor sok tudományban alkothat kiemelkedőt, de ezek az eredmények önállóak, nem függenek össze egymással. Ezt pedig Herman Ottó munkásságáról nem mondhatjuk, hiszen a természetet és benne az embert mindig egységében igyekezett látni és ábrázolni. Természettudományi ismeretei ott csillognak a népi halászat leírásának mélyén, a madarak megismertetése összefüggött gazdasági hasznuk és káruk feltárásával, régészeti felfedezései néprajzi és állattani tudásában gyökereznek. így mai megjelöléssel, a komplex-kutatások előfutárának mondhatjuk, aki éleművének egy-egy oszlopát több tudományág eredményeiből formázta. Sokszor hangoztatott és jogos követelmény, hogy egy-egy tudós munkásságát saját korszakában kell lemérni, mert csak így járunk el történeti módon, így kapunk a valóságot megközelítő képet. A legnagyobbak mégis kivételek, akik a jelenből visszatekintve is olyan alapot raktak le, melyre saját maguk emelték az épületet is, olyat, amilyenre a mai tudomány is büszke lehet. Ilyennek tartjuk számon Herman Ottót is, akinek többek közt „A magyar halászat könyvé"-t ma is a legjobb összefoglalásként, kézikönyvként használjuk. Mindezt a rengeteg ismeretet rendkívül göröngyös úton, a saját igazához való ragaszkodás tüskéin át szerezte meg, hallatlan akaraterővel, mely halála előtt sem hagyta el a 79 éves aggastyánt. Hiszen utolsó könyvének bevezetőjében még további köteteket ígér, mert van ereje, és le tudja írni ezt a szót: akarom.