A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

Szilágyi Ferenc: Csokonai Borsod és a Hegyalja vidékein

Dunántúli útja után — alig egyhónapi debreceni időzés múltán — 1800 júliusában ismét visszatért Borsod és a Hegyalja vidékére, s éppen ide, Miskolcra: ezúttal is gesztelyi barátjának, Puky Istvánnak vendégeként utazott, az ő társaságában. 1800. július 25-én innen, Miskolcról keltezte A szépség ereje a bajnoki szíven című alkalmi költeményének előszavát ,,A szép Jeanettéhez". azaz Vay Zsanéthoz, Vay József sárospataki kollégiumi főgondnok leányához, abból az alkalomból, hogy férjhez ment a tiszaroff'i Borbély Gábor kapitányhoz. Vay József főgondnok testvére, Vay Miklós mérnökkapitány, „a debreceni és vidékebéli salétromfőző helyeknek birtokosa" Zsolcán lakott ,,üres napjaiban", s a debreceni költő is alighanem nála szállt meg a Sajó partján. Az alkalmi verset tartalmazó díszes, bibliofil kiadású kis könyvben mesteri ecsettel vázolta is a tájat, ahol versét írta: Ama zöld hegyek mellyékén, Hol a nektár csordogál, Hol a Sajó szép vidékén Sajó végig folydogál . . . E versszakhoz a Debrecenben kiadott kis könyvben ezt a jegyzetet csatolta: „A miskolci s több magyar nektárt termő hegyek alján fekszik Zsolca, a Sajó vize mellett." Különben itt, Miskolcon, a nyájasan enyelgő, udvarló előszóban rajzolta meg a maga legtalálóbb önarcképét is: ,.Magamat ami illet: az én külsőm olyan

r mint a magának hagyott természet; belsőm hasonló a tavaszhoz, mely mikor borongós is, játszik és teremt. —" A következő év júliusában ismét megfordult Miskolcon: 1801. július 7-én innen keltezte Festetics Györgyhöz írt levelét, s ebből tudjuk, hogy ugyanennek az évnek tavaszától több hónapon át a diósgyőri s itt, a tapolcai hévizekben keresett gyógyulást gyötrő ízületi fájdalmaira: ,,a' tavasz olta előbb a' DiósGyőri, most utóbb pedig a' Miskoltz' szomszédságában fekvő Tapoltzai Hévízben kénteleníttettem hosszas Curat tartani . . ." Hol, kinél lakott? Nem tudjuk: olyan kérdése ez a költő életrajzának, amelyre talán a helyi levéltárakból kaphatunk majd választ, Ö, aki korábban lelke kínzó gondolataira kereste a megoldást és gyógyulást ezen a vidéken, most beteg testének keresett itt üdülést. Azt tudjuk biztosan, hogy 1801 júliusában Puky István vendégeként tért vissza újra a Hegyaljára. Ugyanaz a vágy hozta, amely nyolc évvel korábban: hogy Kazinczyval találkozzék, — most már a fogságából kiszabadult költővel. Július 11-én történt meg a találkozás, s boldogan számolt be róla barátjának, Nagy Gábornak: „Patakról Puky úrral által mentem Regmecre, s ebéden és. szembe voltam kivel? — — •— — Kazinczy Ferenc úrral. Ö az előtt két héttel szabadult ki több szenvedő társaival Munkácsról. Semmit sem változott; teste, elméje s kedve azon fris, azon ép, mely volt fogsága előtt, — egyedül azt vettem észre benne, hogy beszédét nem teszi oly folytába; de ezt a töredezését ki csudálhatja hat és fél esztendőt tartott magánossága után?" Ekkor nyomta kezébe mesterének a kiszabadulására írt örömverset. E levelében, amely a kiadásokban úgy szerepel, mint anyjához írt levél, noha voltaképpen Nagy Gábornak írta (csak politikai óvatosságból küldte édesanyja címére, mivel a magyar jakobinusok sorsáról számol be lapjain) — e le