A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Spiritza, Juraj: Spisské zvony (Patay Pál)

Rövid bevezető után a szerző áttekintést ad a szlovákiai harangöntés és harangok irodalmáról — felsorolva a magyar nyelvű tanulmányokat is, amelyek még mindig túlsúlyban vannak a szlovák és német nyelvűekkel szemben. A „Harangok mint régiségek'' c. fejezetben a harangokra vonatkozó legrégibb adatokat említi meg. Hivatkozik arra, hogy Szlovákiában 24 helységben foglalkoztak az idők folyamán harangöntéssel. A fontosabbakat — Besztercebányát, Selmecbányát, Pozsonyt, Kassát, Lőcsét, Losoncot, Eperjest, Iglót és Nagyszombatot — és e helyek jelentősebb mestereit fel is sorolja. Ezt követően egy fejezetben a harangöntés technológiájáról ad tájékoztatást. Közvetlenül a Szepességgel a „Szepesi harangok származása" c. fejezetben foglalkozik a szerző, századokra bontva a témát. Itt több harang feliratát is megemlíti, értelmezi azokat, foglalkozik továbbá a harangok elnevezésével és a harangokkal kapcsolatos hiedelmekkel is. Külön fejezetben, időrend alapján sorolja fel a Szepesség jelenleg is meglevő harangjait. Az 1700-nál idősebbeket részletesen leírja, feliratukkal együtt. Az ennél fiatalabbakat csak felsorolja, megadva méretüket és elnevezésüket. Talán nem lett volna helytelen az öntőmester nevét és az öntés helyét is feltüntetni. Ezt követi a harangöntők jegyzéke, előbb helységek szerint csoportosítva, majd alfabetikus sorrendben felsorolva és jellemezve az egyes mestereket, felsorolva az ismert harangjaikat is. E felsorolásban ma már nem létező, levéltári adatok alapján megismert harangok is szerepelnek. Az utolsó fejezetet a harangoknak — összesen 631 darabnak — községenkénti, illetve templomonkénti felsorolása képezi. Végezetül német és orosz kivonat zárja le a tanulmányt, amelyet még 149 fénykép is illusztrál. Utóbbiak a XV—XVI. századi harangok mindegyikét bemutatják, a XVII—XVIII. századiak közül pedig lehetőleg minden mestertől egyet vagy néhányat. Sajnálni lehet, hogy azt a XIX. századi — még nem nagyüzemi — harangokra nem terjesztette ki. Spiritza tanulmányával hézagpótló munkát hozott létre. Érdemét semmiképpen sem csökkenti, hogy feldolgozási módszerének némely részletével nem értünk teljesen egyet; különösen ami a XVIII. század és a XIX. század első felének kisipari harangjai közlésmódját illeti. Nem értünk ugyanis egyet azzal, hogy ezek feliratai stereotipen ismétlődők lennének. Igen sok következtetés vonható le azokból is, mint ahogyan a nógrádi harangok feldolgozásánál azt tapasztaltuk (Patay P.: Nógrád megye harangjai. Művészettörténeti Értesítő 1958. 2—3. szám). Ugyanakkor a harangöntés története szempontjából nem bír különösebb jelentőséggel a harangok helyi elnevezése. Természetesen, ha az egyházi életben betöltött szerepüket vizsgáljuk, akkor ennek a vizsgálata is tanulságos, de ezt a szerző nem aknázza ki, erre vonatkozólag részletes kiértékelést nem ad. A munka igazi érdeme az, hogy egy sajátos helyzete folytán jelentős kulturális egységet képező területnek egyik nagy múltú, de a kutatás terén elhanyagolt kézműiparára derített fényt. Ugyanakkor a mi számunkra amiatt fontos, hogy számos olyan mesterre vonatkozólag nyújt adatokat, akiknek termékei a mai Magyarországon is elterjedtek voltak. PATAY PÁL