A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Csorba Csaba: A kárpátukránok kutatása Zemplénben a 20. század fordulóján

A kárpátukránok kutatása Zemplénben a 20. század fordulóján Az Adalékok Zemplén vármegye történetéhez (röviden Akk.) című helytörténeti folyóirat eredményeinek megítélésében nem egységes a tudományos közvélemény. Vannak, akik az elrettentő dilettantizmus melegágyát látják benne és mindenestől elvetik. Reálisabbnak látszik azonban az a felfogás, amely inkább azt fájlalja, hogy nem minden megye adott ki ilyen folyóiratot, mert így sok — részben azóta már megsemmisült, elveszett vagy lappangó — történeti forrás (ha jól-rosszul publikálva is) rendelkezésre állana, Az értéket az Akk-ban a forrásközlések jelentik, a tanulmányok többségének színvonala igen alacsony. Annak indoka, hogy a kárpátukrán vonatkozású cikkekről adunk rövid áttekintést, az, hogy ezt a ma is használható adatcsoportot ki szeretnénk emelni a feledés homályából, s egyúttal bizonyítani a folyóirat széles kutatási körét, melyben méltó helyet szántak a nemzetiségek (szlovákok, kárpátukránok) kutatásának is. A századfordulón Zemplén megye már a magyar kulturális élet perifériáján helyezkedett el. Az egyetlen komoly potenciális művelődési központ a pataki kollégium volt, de súlyához képest tanárai és diákjai igen kis részt vállaltak a felélénkülő történeti kutatásokban. Az Akk. megindítása így a pangás időszakára esett. A millennium sem adott lökést a helytörténetnek, sem a megye, sem a megye városai nem adtak ki 1898 tiszteletére egyetlen valamirevaló történeti monográfiát. A meginduló Akk. munkatársakban nemigen válogathatott: a megyeivárosi közigazgatás tisztikara, tanárok, papok, olykor vidéki nemesek, arisztokraták voltak azok, akik tollat ragadtak, kinyitották a féltve őrzött családi levelesládát, egy-egy útjukon felfigyeltek a műemlékekre, népszokásokra stb. A vidéki helytörténeti folyóiratok, évkönyvek általában megyei vagy városi múzeumi-történeti-művelődési társulatokhoz tapadtak. Az Akk. ez alól is kivétel volt. Épületre, berendezésre, külön múzeumőri állásra nem adott pénzt sem a megye, sem a városok. Nem is lett a megyének múzeuma a világháborúig. A megmaradt megye-csonk urainak pedig kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mintsem múzeumalapításon törjék a fejüket. Az Akk. is sokszor küzdött nagy pénzzavarral, de kiadását mindig sikerült biztosítani, ami a szerkesztő-levéltáros Dongó Gyárfás Géza érdeme. A legtöbb vidéki helytörténeti kiadvány — a nemzetiségi megyékben is — gyakorlatilag csak a magyarság múltját kutatta. Zemplén kivétel volt ez alól. Ennek nemcsak az a magyarázata, hogy a magyarság a lakosság kisebbségét tette ki (alig 47% volt. szemben a szlovákok kereken 36 és a kárpátukránok közel 10,4° o-ával). A nemzetiségek kutatását tudatosan vette fel céljai közé az Akk., ami kiderül Bihary Emil következő soraiból: Neked a néprajzi részt szántam — idézi Dongó Gyárfás Géza hozzá írott levelét —, megösmertetni a derék ruthén népet erkölcseiben, szokásaiban, családi ünnepeiben, észjárásában . . ." Bihary Emil el is vállalta, azt írva, hogy „ . . . hiszen úgy szólván a nép között nőttem fel, hiszen e nép egy részének papja, lelki pásztora vagyok, e nép múltja s jelene megérdemli, hogy az .Adalékok'-ban