A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: A gabona föld alatti tárolása Karcsán

tudták ezután, hol van a verem szája. A verem szája fölé — ha a kamrában volt — rendszerint egy hordót tettek, ha pedig a pitvarban, rendszerint egy bútordarabot. A lezárt vermekkel a következő tavaszig nem volt gond. A verem sérülé­sére nem volt példa, mert a nádkúp jól védte egész őszön és télen. A lezárás után azonban még két-három alkalommal megnézték (általában hetenként, két­hetenként), hogy a veremszájnál nincs-e repedés, az agyag nem vált-e el az eleven földtől, nehogy azon levegő vagy nedvesség szivárogjon be. Ha repedést észleltek, agyaggal utánadöngölték. A verem felbontására tavasszal került sor. Ez általában március közepe táján került elő, mikor az időjárás már tavasziasra fordult és a vetőmagelőké­szítés ideje elérkezett. A verem felbontása előtt leszedték a veremtakarót, majd a bogárhátat lebontották az agyagig. Ezután eltávolították az agyagréteget, mely a gabonát elzárta a verem szájánál, majd kiszedték a töreket, zsúpot és megkezdték a gabona kimérését. A gabonát fatállal, negyedrászessel, félvékás­sal merték ki addig, amíg a verem szájából kézzel el lehetett érni a gabonát. Ezután pedig egy ember beállt a verembe és vederbe, ötvenesbe merte a gabo­nát, melyet azután csigára szerelt kötéllel húztak ki a veremből. Az ürítés mun­káját rendszerint ketten végezték. A gyengébb munkaerő (öregember, asszony, nagyobb gyermek) a veremben merte a gabonát, míg az erősebb a kötéllel ki­húzta a veremből a gabonával megtöltött edényt és fent kiürítette azt. Amikor a gabonát kiszedték a veremből, s ha zsúp is volt benne, azt is kiszedték, majd gondosan kitakarították a vermet. A verem száját ezután gon­dosan lefedték, hogy ezáltal is óvják a vermet a következő megtöltésig. Nem volt általános, de előfordult, hogy az üres veremben nyáron tejet tartottak, mivel a verem hőmérséklete alacsony volt. Ez azonban csak július végéig volt lehetséges, mert ezután a vermet is elő kellett készíteni az új gabona fogadá­sára. Az előkészítés abból állt, hogy a vermet átvizsgálták, hogy nem rongáló­dott-e meg a feneke, oldala. Ha rongálódást tapasztaltak, akkor a hibát kijaví­tották, majd amikor a javítás rendben volt, újrafüstölték a vermet. Ugyanezt tették a javításra nem szoruló veremnél is. Ezután kiszellőztették, majd gon­dosan kitakarítva, készen állt az új gabona tárolására. * A 19. század végére a megváltozott gazdasági viszonyok következtében el­tűntek a gabonásvermek. Az első és második világháború, valamint az ötvenes évek idején újra szerepet kapnak ugyan a gabona tárolására, de már nem ké­szülnek olyan gondosan, mint azelőtt (nem tapasztják, nem égetik ki), és nem is a tárolást szolgálja, hanem a rejtést. Találunk azonban ma is vermet, amelyben a téli időszakra zöldséget, bur­gonyát tárolnak. Hogy a régi vermek, a gabonásvermek emléke él-e tovább, vagy ez a veremfajta máshonnan került a faluba, azt ma már nehéz lenne megállapítani, mert napjainkban nemcsak a gabonásvermek ismeretlenek, ha­nem azok az emberek is meghaltak, akik még látták, készítették ezeket a ver­meket, de ritka már az olyan ember is, aki a vermelésről, a gabonatárolásnak erről a régi módjáról beszélni tudna. NAGY GÉZA

Next

/
Thumbnails
Contents