A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: A gabona föld alatti tárolása Karcsán

volt utolsó szempont az sem, hogy itt az időjárás nem nagyon tehetett kárt benne, és jól szemmel is lehetett tartani. A verem készítését mindenki saját maga végezte. A tégla alakú vermek, azaz a kinti vermek készítése nem volt titok, mint ahogy az a kerek és körte alakú belső vermeknél történt. A gabona kinti, szabad ég alatti vermeléséről mindenki tudott. Az uradalmak gabonásvermeit a faluból fogadott emberek ásták. Ezt a munkát aránylag jól megfizették, igaz, hogy nagyobb vermeket nem is vállalt mindenki, már ami annak elkészítését illeti. A veremásók bére köbméterenként egy fél véka termény, fél liter pálinka és fél kiló szalonna volt. A veremásáshoz a legegyszerűbb szerszámokat használták. Szükség volt egy lapátra vagy egyenesásóra, egy kapára, egy irtóra, vagy ahogy itt nevezték, ,,laposkapára", egy kosárra és kötélre a hozzávaló csigával együtt. Ezeknek a szerszámoknak a nyele nem olyan volt, mint a más célra használt szerszámoknak, hanem attól rövidebb, mintegy 60—70 cm hosszú volt. A rövid nyélre azért volt szükség, mert a szűk veremben mozogni és dolgozni csak így tudtak. A verem ásása előtt kijelölték a verem száját, az egyenesásóval körülvágták, majd megkezdték az ásást. Ekkor még nem volt szükség a kosárra, hanem amikor mélyült a gödör, a földet már csak ezzel lehetett kiszedni a veremből. A vermet egy ember ásta, míg a társa vagy társai a földet húzták ki kötéllel, illetve a kötélre kötött kosárral a veremből. A verem készítése előtt mindig számításba vették, hogy mennyi terményt akarnak benne tárolni. Általában egy-egy köbméterre 6—7 mázsa terményt számítottak. Ennek megfelelően az uradalmakban egy-egy verem mérete így alakult: 6—7 méter széles, 7—8 méter hosszú és 2—3 méter mély volt. A falusi vermek mérete kisebb volt. Itt a hosszúság 4—5 m, a szélesség 2—3 m, a mélység pedig 2—3 m volt. A veremszáj mindig kisebb volt a vermek fenekénél. Adatközlőim kétféle formájára emlékeztek a külső vermeknél. Az egyiknél a veremszáj kimérése után ferdén nyesték a talajt befelé 60—70 cm-ig, majd innen a verem fala függőlegesen haladt lefelé (1. kép). A másiknál a veremszáj elkészítése, illetve kijelölése után ferdén haladtak lefelé úgy, hogy a verem feneke a szájjal körülbelül 45 fokos szöget zárt be (2. kép). A ház belsejében készített verem alakja és nagysága eltért a külső vermekétől, s ennek megfelelően más volt a készítési technikája is. A vermet a kamra vagy pitvar hátsó falától mintegy 80—120 cm távolságra, 15—25 cm sugarú körben kezdték ásni. 10—20 cm mélységig tartották ezt a formát, majd ezután szélesíteni kezdték minden oldalra, és így kialakult a verem körte formája, mely a mélység közepéig öblösödött, a közepétől a fenekéig azonban újra szűkült. A verem fenekét nem képezték ki egyenesre, hanem enyhén homorúra képezték ki (3. kép). Az ilyen verem készítése nagyon nehéz volt, lassan is készült. Az egészet kívülről kellett ásni, mivel a nyak is szűk volt és a belvilága is olyan kicsiny, hogy egy ember nem fért volna el benne, hiszen az egész verem terjedelme 0,8—1,2 köbméterig terjedt. A veremásásnál kitermelt földet bádogcsuporral merték ki a gödörből és az ásást is 15—20 cm hosszú nyelű szerszámmal végezték.