A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Hőgye István: Legeltetési rendtartások a Hegyalján a 17—18. században

JEGYZETEK [1] Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon. Műveltség és Hagyomány, XII. Debrecen, 1970. 83—107.; Szabadfalvi József: Juhmakkoltatás az északkelet-magyarországi hegyvidékein. Műveltség és Hagyomány, V. 1963. 131—143.; Szabadfalvi József: Makkoltatás a Zempléni hegységben. Ethnographia, LXXIX. 1968. 62—75.; Szabadfalvi József: Migrationsformen im ungarischen Hirtentum. Studia EthnograpChica et Folkloristica in honorem Béla Gunda (red. J. Szabadfalvi—Z. Ujváry). Debrecen, 1971. 703—721. [2] Varga Gyula: Vándorló juhászok a kismarjai sziken. Ethnographia, LXVII. 1956. 109—123.; Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása. Műveltség és Hagyomány, VII. Debrecen, 1965.; Bodó Sándor: Tiszakeszi juhászok szerződése egy záilizi földesúrral. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei, 10. 1972. 101—104. [3] Balogh István: Szabolcs megyei pásztorösszeírás 1796-ból. Ethnographia. LXX. 1959. 291—312. [41 Szabadfalvi József i. m. (1970) 100—106. [5] Paládi-Kovács Attila i. m. 50—51. [6] Varga Gyula i. m. 113. [7] Bodó Sándor szíves közlése. [8] Paládi-Kovács Attila i. m. [9] Szabadfalvi József i. m. (1963). 131—143. [10] Györffy István: Gazdálkodás. A magyarság néprajza. II. Budapest, 1941. 84. Legeltetési rendtartások a Hegyalján a 17—18. században A Hegyalján a 17—18. században a szőlőművelés és borgazdálkodás volt a domináns termelési ág, de fontos jövedelmi forrás volt az állattenyésztés is. Ahogy egységesítették a szőlőművelést, borgazdálkodást, melyeket törvényekkel is szabályoztak, ugyanilyen törvények szabályozták a legelő és rét használatát. Ezek a törvények — ha egy-egy mezőváros helyi adottságától függően bizonyos módosításokkal is éltek —, egységes képet tükröznek. Az egyes helységek a haszonszerzést egymás kárára is igyekeztek növelni (pl. Keresztúr és Liszka legelőfoglalásai), szükséges is volt tehát az egységesítés megyei határozatokkal. Rendtartásszerűen meghatározták a rét- és legelőhasználat módját, a pásztorfogadások idejét, a szerződéses viszony feltételeit. Egységesítették a pásztorbéreket, hogy a falvak kedvezőbb ígéretekkel egymástól el ne csalogathassák a csordást, kondást, juhászt. A helyi adottságokat azonban érvényesíthették a rendtartássá vált szokásaikban. A legelőfelszabadítások idejét, a tilalmasak kijelölését, a csordások, bojtárok számát, szakmai igényt minden város elöljárósága, mezőbírói határozták meg az állatlétszámok alakulásától függően. A rendtartásokban először is a legelők biztosításáról gondoskodtak. Voltak a ménesek, a gulyák, csordák, borjúcsordák számára kijelölt legelők, voltak a nyomások, a parlagon maradt földek, volt nyári legelő is.