A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Szabadfalvi József: Pásztormigráció Felső-Tiszántúl és az Északi-Középhegység között

Nyírbogdányból az előbb említett években. 1958—59-ben ugyancsak Sajóvelezden és Arlón nyaraltattak [5]. Gégényhől 1958-ban és 1959-ben, tavasszal Kesznyétenen át a Bükk hegység felé hajtottak fel nyájakat. Dombrádról a juhászok a következő hegyaljai községek határában béreltek nyári legelőt: Tokaj, Mád, Tarcal, Szerencs, Mezőzombor, Szegilong, Legyesbénye, Bodrogkeresztúr, Erdőbénye, Bodrogkisfalud, Sárospatak. Balsáról, Gáváról és Vencsellőről ökörgulyákat és kisgulyákat hajtottak bérelt nyári legelőre Olaszliszka bodrogközi legelőire. 1962-ben Szűcs Ferenc tiszarádi és Dzsupin György kéki juhászok mondották el, hogy a Szabolcs megye északi részein elterülő Rétközből a juhászok az utolsó fél évszázad folyamán Sárospatak környékére, valamint a következő hegyközi (Zemplén m.) községekbe is eljártak: Kisbózsva, Nagybózsva, Kovácsvágás, Füzérradvány. Az ugyancsak Szabolcs megyei Ibrányban Nagy Imre juhosgazda mondotta el, hogy a Nyírség északi falvaiból a következő zemplén-hegyaljai települések határában béreltek nyári legelőt: Tarcal, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Erdőbénye és Sárospatak. Az 1961. évi kesznyéteni gyűjtőutam során mondották el, hogy 1958ban és 1959-ben három juhnyájat hajtottak át. Nyírlugosról, Gégényből és Ujfehértóról igyekeztek juhászok Önodra, Vadnára, illetőig Garadnára. Szalonnán is emlékeznek arra, hogy egykor fogadtak nyári és őszi legelőre alföldi juhnyájakat. Varga Gyula említi tanulmányában, hogy elsősorban a két világháború között Kékről, Demecserből, Gégényből és a környékükről Bodrogkeresztúr, Tarcal, Erdőbénye határában béreltek legelőt, illetőleg a Hernád-völgye irányában, Mádon, Abaújszántón, Vizsolyon és Göncön át feljártak Telkibánya, Nagybózsva és Kisbózsva határába is [6]. Egyes bodrogközi községekből is jártak fel a szomszédos hegyi kerületekre, elsősorban a zempléni Hegyaljára és a Hegyközbe; így pl. Vissről, Kenézlőről és Zalkodról. Ezekből a községekből gyakran nemcsak juhokat, hanem szarvasmarhákat is hajtottak bérelt nyári legelőre [7]. A továbbiakban elsősorban két pásztor elbeszélése alapján vázolom a nyaraltatás módját. A Zempléni-hegység egyik legelzártabb községében, Mogyoróskán találkoztam Juhász János csordással, aki elmondotta, hogy a korábbi évtizedekben Olaszliszkán magatarti juhász volt. Saját jogon legelővel nem rendelkezett, ezért az 1950-es évek első felében az egyik nyírségi juhászgazdával, az ibrányi Lisóczki Jánossal együtt béreltek legelőt éveken át az Olaszliszka és Erdőbénye közötti határrészen, majd 1956ban az utóbbi község határában, a Sajgó tetőn. Másik adatközlőm az ibrányi Nagy Imre, aki 1939 és 1944 között éveken át a hegyaljai községek határában bérelt nyári legelőt. A legelőt kereső pásztorok már januárban-februárban elindultak állataiknak legelőt keresni. Rendszerint ketten, ritkábban hárman mentek azok. akik a nyári legelőn is együtt akartak táborozni. Nagy Imre pl. Szögilongon 1941—1944 között Buhalla István nagyhalászi juhásszal együtt bérelt nyári legelőt. Egy-egy nyájjal csak a tulajdonos, a magatarti juhász ment, esetleg a nyári fejés i időre nagyobb fiúgyermeküket is elvitték, akik a fejesnél és a tejfeldolgozásnál segédkeztek. Asszonyt — a régi pásztori hagyománynak megfelelően — csak ritkán engedtek szállásukra. A két