A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Szabadfalvi József: Pásztormigráció Felső-Tiszántúl és az Északi-Középhegység között

juhász egybeeresztette a nyáját, együtt fejték, a sajtot együtt készítették, abból állataik arányában részesedtek, amikor eladták. Maguknak csak egy kunyhót készítettek, a két nyájnak is csak egy karámot. Együtt főztek, étkeztek, egymást mindenben kisegítették, hétvégeken felváltva jártak haza élelemért és tiszta ruháért. Juhász János és Lisóczki János Erdőbényén 400 forintot fizetett a tanácsnak a legelőért; 1000 forintot, 2 háromhónapos bárányt és 5 kg gomolyát Sperka Lászlónak a maguk és az állatok szállásáért. Itt tanya és istálló is állt rendelkezésükre. Nyírségi községeikből rendszerint áprilisban, ill. május elején indultak el a bérelt nyári legelőre. Nagy Imre idevonatkozóan a következőket mondotta: „Tavasszal akkor mentünk el, amikor kiszántottak bennünket. Május 1-től 10-ig tudtuk csak kihúzni." A tavaszi induláshoz kellett igazítani a kis bárányok fialását is; néhány hetes korukban már útra tudnak kelni. Ibrányból pl. Szegilongra, a Hatalosra a két következő útvonalon jártak: 1. Ibrány, Buj. Rakamaz, Tokaj, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Szegilong; 2. Ibrány, Paszab, Gáva, Balsa, Kenézlő, Vencsellő, Viss, Olaszliszka, Szegilong. A nyáj után szekéren szállították a karám alkatrészeit, a szétszedhető léckákat, s ha fátlan területre mentek, a kunyhó gerendáit, a fejő és a főzőedényeket s más felszerelési tárgyaikat. A műutakat elkerülték, földutakon haladtak, azok mellékén legeltettek. A távolságtól függően több nap, vagy akár egy hét alatt jutottak el a nyári szálláshelyre. Útközben ritkán főztek, leginkább szalonnán és kenyéren éltek. Amikor megérkeztek a nyári legelőre, s ha nem volt ott épület, kijelölték a tanyahelyet. Ennél arra törekedtek, hogy az szélvédett helyen legyen, ha lehetett, fák, bokrok alá, mellé telepítették, amely a nagy nyári melegekben delelőhelyül is szolgált. Leállították a 4—5 méteres lécekből összerótt falazatokból (lécka) a karámot, a drankát, attól 20—30 méterre, leginkább északra a kunyhót és az elé a túrószárítót. A pásztorok kunyhója leginkább gerendavázból nyeregtetőre összeállított építmény volt, amelyet gallyal, szalmával fedtek, majd földdel meghányták. Míg a nyírségi juhászok a Hortobágyon nádból készült szárnyékokat is készítettek, az Északi-Középhegység területén ilyeneket sohasem készítettek. Erdőbényén a malomnál volt a szállásuk, a juhok egy régi istállóban éjszakáztak. Az eléje felállított dranka csak fejőkarámul szolgált. Ha nagy idő lepte meg őket a nyári legelőn, behúzódtak a közeli faluba. Nagy Imre pl. Keresztúron, Bekecsen és Szerencsen is nagy viharban behúzódott valamelyik faluszéli ház portájára. A birkák nyírását már a nyári legelőn végezték. Ennek időpontja az időjárástól függött, ha meleg volt, előbb, ha hűvös, szeles volt az idő, később. Juhász János és Lisóczki János Olaszliszkán és Erdőbényén zalkodi vagy vizsolyi nyírókkal végeztették a munkát, darabonként 5 forintot fizettek és ételükről-italukról kellett gondoskodniuk. A juhok fejesét a nyári legelőn kezdték el, miután a bárányokat fokozatosan elválasztották anyjuktól. Juhász János erdőbén y ei nyaral tatásuk idején folytatott fejést, tejfeldolgozást és gomolyakészítést a következőképpen mondotta el: A arankából a rendszerint négyszögletes fejkarámból ügyes kutya, vagy a juhász fia hajtotta az anyajuhokat (anya) a fejőnyíláshoz (esztren-