A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kilián István: Adatok egy reformkori miskolci diák színházi műveltségéhez

Adatok egy reformkori miskolci diák színházi műveltségéhez Az első miskolci színház megnyitásának 150. évfordulójára Franciaországban, Olaszországban, Angliában évszázadokkal előbb megindul a hivatásos, világi színjátszás, mint Magyarországon. Hazánk­ban a különféle felekezetű iskolák tanulói, tanárai látták el többé-ke­vésbé gyarló módon azokat a feladatokat, amelyeket a magyar közönség a színjátszás és a dráma tekintetében igényelt. A színjátéknak az anyanyelv pallérozása terén való misszióját is csak a felvilágosodás után ismeri fel a magyar értelmiség, s ezért a XVII—XVIII. századi iskolai színjátékok­nak a nyelve többnyire latin. Egy egy dráma magyar nyelvűségének az oka ebben a korban nem a nyelv tisztábbá, differenciáltabbá, tágabbá és irodalmibbá tételének a szándéka, hanem a közönség megnyeréséért indított propagandaharc. A magyar irodalmi nyelv fórumává, az anya­nyelvi kultúra tudatos fejlesztésének eszközévé a magyar színpad csak a XIX. század elején, igazában csak a reformkorban emelkedett. S éppen ezért nem tarthatjuk szokatlannak, hogy a reformkor polgári törekvései, a gazdasági és politikai függetlenségért való küzdelem hevében, a reform­kor értelmisége, a honoratiorok idegenkednek mindattól, ami a színját­szást a magyar nyelv fejlesztésétől eltérítheti. Idegenkednek természete­sen a német színjátszástól, de elfordulnak, mint alább majd látni fogjuk, a megzenésített drámától, az operától is, hiszen ez nem a nyelv szépségeire, hanem a zenei kompozícióra tereli a közönség figyelmét. A XIX. század elején általánossá válik a törekvés, hogy a magyar nyelv apostolainak, az ekhós szekéren vándorló, a kocsiszínekben és a vásártereken játszó „ko­médiásoknak" otthont teremtsenek. S lassan, lassan a magyar közönség, s a közéleti posztokat elfoglaló vezető értelmiség belátja, hogy a „hősi korszak" után nemcsak a nyelvnek, hanem a drámának is otthont kell te­remtenie. Nemcsak a nyelvet, hanem a drámát is fejlesztenie kell. Felis­meri a reformkori magyar értelmiség, hogy a színjátszás nemcsak az anyanyelvért folytatott harcban használt fegyver, nemcsak eszköz, hanem cél, önálló művészeti ág is. 1774-től Pesten a Rondellában, 1787-től a budai Várban egy szín­házzá átalakított templomban német színészek játszanak — németül. 1776-ban Pozsonyban, 1789-ben Kassán, 1821-ben pedig Kolozsvárott kap színházat a ,,jádzó társaság". Ezek mögé a városok mögé zárkózik fel Mis­kolc 1823-ban, s ünnepli 1973-ban a miskolci színház fennállásának 150. évfordulóját. Miskolcon a színjáték nyomait azonban sokkal messzebb kereshetjük, hiszen a minorita iskola diákjai itt is, mint szinte valamennyi magyar és főleg katolikus iskolában játszottak már a XVIII. században is drámát [1], így 1753-ban Eszterházy Ferenc főispán tiszteletére Pomum Theodosii Im­peratoris címmel egy latin nyelvű előadással léptek a miskolci diákok az előkelő közönség, s talán az egyszerűbb szülők elé is [2]. Tíz esztendővel

Next

/
Thumbnails
Contents