A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Vass Tibor: Adatok az ózdi kohászok munkakörülményeinek változásához

Az érehídi bunkersorban háromnapi érc és mészkő, 9-—10 órai kokszszükséglet tárolható. Az érc- és mészkőbunkerokat alul dobzárak zárják el. A mérlegkocsiról működtethető dobzárakon keresztül töltik a mérlegkocsi tartályába az elegy érceit, illetve salakképző anyagait. A mérlegkocsiból a lemérlegelt elegyet surrantón keresztül a kohó felvonókocsijába ürítik. A kokszot is önürítős kocsik szállítják és ürítik a kokszbunkerba. Innen a koksz a kaliberrosta segítségével az elektronikus kokszmérlegelő edénybe, majd a megtöltésre váró felvonókocsiba hull. Az ürítés a felvonókocsik helyzetének és a kohóadagolás programjának megfelelően vezérelt. A kohók adagolása a MacKey-féle kettős torokzár as adagoló berendezésen keresztül történik. Az anyagot a felvonókocsi az adagolótölcséren át a kis kúpra tölti. A forgóelosztó minden adagolás után elfordul, hogy egyenletes elosztással jusson az anyag a kohóba. A torokzár kúpjainak mozgatását — himbával működő rudazattal •— léghengerek végzik. A felvonókocsikat a ferde felvonó alatti gépházból működtetik. Valamennyi nagyolvasztó korszerű berendezésekkel — elektromos csapolónyílás dugaszolóval, forgó elegyelosztós adagolószerkezettel, csörlős felvonószerkezettel — rendelkezik. A nagyolvasztók aknahűtáse vízzel, hűtőtáskákkal, a szénpoha. a nyugasz és a medence hűtését külső locsolással végzik. A fenékkő és a medence nagy tűzállóságú, timfölddús samott-tégla. Két kohót közös öntőcsarnok szolgálja ki. A nyersvas és salak elszállítására 70 tonnás nyersvasüstök és 11 m''-es salaküstök szolgálnak. Mindkét oldalon két vasúti vágány van. a forgalmi és a csapolóvágány. A kohók folyamatos kiszolgálása a szükséges alapanyagokkal — érccel, mészkővel, koksszal — kezdettől fogva nehéz fizikai munka volt. A vasúti kocsikban érkező alapanyagokat nagyrészt kézi erővel rakták le a tároló ércbunkerokba és az ún. fülkékbe, a koksz egy részét közvetlen kiscsillé'kbe. Több mint fél évszázadon keresztül (1908—1962-ig) voltak használatban ezek a csillák (1. kép) a kohók elegyterén. Ezen 0,75 m

:1-es háromkerekű csillékbe rakták vagy csapolták az ércet, kokszot, mészkövet és egyéb anyagokat. A rakodás közvetlen a földről vagy vasúti kocsikból, a csapolás pedig az ércbunkerokból történt. A csillák súlya 3—3.5 q volt és mintegy 10—12 q ércet, mészkövet stb. raktak vagy csapoltak bele, és fél vállal, tehát kézi erővel tolták az elegykészítők a kohók felvonóira. Az elegytér természetesen kirakólapokkal volt lefedve, és ha az anyag távolabb esett, U alakú vezetősíneken kellett azt a helyet megközelíteni. A távolság több esetben 150—-200 méter is volt, pl. amikor az l-es kohónál tárolt anyagot a IVes kohóhoz kellett szállítani. Ezen műveletek száraz időben is nagyon igénybe vették a dolgozókat, nedves és fagyos időben pedig a csúszós, piszkos kirakólapokon való szállítást nyugodtan mondhatjuk emberfeletti munkának (2. kép). Száraz, inas. keménykötésű emberek voltak az elegytéri dolgozók, de sokan belerokkantak ebbe a nehéz munkába. Ennek a helyzetnek megváltoztatására a gyár vezetősége már az 1950-es években intézkedésekéi tett. 1955-től, először átmeneti megoldásokkal (részleges gépesítés szállítószalagokkal) megkezdődött az előbbiekben vázolt, nehéz fizikai munkát igénylő anyagrakodás, szállítás felszámolása.