A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Ethnológia Slavica (Márkus, M.)

kezdje működését. Az intézet létesítése után a szláv népek vezető etnológusainak sorából egy kb. 20 tagú irányító, szerkesztő bizottságot szerveztek meg. Ez a nemzetközi szerkesztő bizottság első ízben 1970 nyarán jött össze munkamegbeszélésre a szlovákiai Oravában. A szláv etnológusok oravai találkozója komoly eredményekkel zárult. A szerkesztő bizottság tagjai és az oravai konferencián részt vevő többi etnológusok nagyjában jóváhagyták, egyben-másban pontosabban meghatározták az Etnológiai Intézet profilját és munkakörét, az intézet kiadásában megjelenő kiadványnak: az Ethnologia Slavica programját. Ebben az egyelőre évkönyvként megjelenő kiadványban elsősorban olyan angol, francia és német nyelvű szintetikus jellegű szláv etnológiai tanulmányok látnak majd napvilágot, melyek tájékoztatni fogják a külföldi kutatókat az itten folyó (elsősorban szláv nyelveken publikált) tudományos kutató munkáról és azok eredményeiről. Ez a kiadvány a ,,recensio librorum" c. rovatában a fent említett nyugati nyelveken rendszeresen tájékoztatja a külföldi etnológusokat a szláv országokban publikált etnológiai kiadványokról (folyóiratokról), az újabb etnológiai kutatások legfrissebb és standard munkáiról is. A fentiekben vázolt programpontok teljesítése jegyében jelent meg 1970-ben az Ethnologia Slavica I. kötete. Az első kötet bevezetőjében J. Podolák, a bratislavai néprajzi tanszék docense és az Ethnologia Slavica agilis szerkesztője összefoglalja a kiadvány programpontjait. Az I. kötet mintegy 12 tanulságos es témákban is színes, tájékoztató tanulmányt tartalmaz. (A szerzők közül 4 Csehszlovákiából, 2—2 a Szovjetunióból, Jugoszláviából és NDK-ból, 1—1 szerző Bulgáriából és Magyarországról került ki, E jegyzékből láthatjuk, hogy a szerzők nem csupán a szláv államokból, de a szomszédos szocialista országokból is rekrutálódtak. Témáik a szláv etnológiai kutatásokat egészítik ki. így pl. Ujváry Z. a magyarországi szlovák népéletből, Gardos és Musiat az NDK-ban élő szorbok életéből közöl figyelemreméltó adatokat.) A csehszlovák szerzők közül a következő tanulmányok érdemlik meg a figyelmet: J. Michálek a szlovák származású P. J. Safarikot, a szláv etnográfia első nagy szintetikus kutatóját (Slovanské starozitnosti, a Slovensky národopis íróját) méltatja. J. Podolák a kárpáti pásztorkultúrák interetnikus kutatásának fontosságára hívja fel a figyelmet. Podoláknak ezt a tanulmányát igen tanulságosan egészíti ki A. Habovstiak-nak a kárpáti pásztó rvándorlasokról és településeikről írott beszámolója. A szerző elsősorban a nyelv járás-kutatás eredményeit szemlélteti. Igen tanulságosak meg O, Sirovátka-ivak a szláv népköltészetben kimutatható etnikus érintkezésekről és azok zónáiról levonható következtetései. — A szovjet etnológusok közül S. Tokarev L. Niedcrle-nek az ősszlávok hitvilágáról folytatott korábbi kutatásait értékeli ki a mai újabb néprajzi adatok és etnológiai vizsgálatok tükrében. J. Bromlej az ó-szláv katonai és társadalmi szervezet egyik archaikus formáját (az oroszoknál és horvátoknál ismert 'sotnja'-rendszert) magyarázza meg. Nem kevésbé tanulságos a szláv etnológusok mai nesztorának, a horvát M. Gavazzinak az ős-szláv kultúra egyes elemeit és jellegét taglaló tanulmánya —, valamint a szerb S. Zecevic-nek a dél-szerbiai erdei szellemekről (lesnik) szóló ismertetése. E kötetben a