A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tóth Pál: Újságírók, lapszerkeszltők, művészek...

fejezésmódját a városi úri társadalom meglehetősen sekélyes, konzervatív ízléséhez igazította. Legalábbis akkor, ha a képeiből akart megélni. Meilinger Dezsőről írta pl. a Reggeli Hírlap egyik kritikusa: ,,az izmusok, a szélsőséges irányzatok soha nem csábították, ezekkel szemben mindig benső énjére hallgatott." A két világháború között a város legdivatosabb festője. Leányát már név szerint említi az egyik miskolci lap báli tudósítója, az igencsak előkelő bálnak számító katolikus nőegyleti bál első bálozó leányai között. Ami abban az időben a társadalmi elismerés egyik biztos jelének számított. A város kulturális életének egyetlen ága volt, amely nívóját, színvonalát és a város társadalmi és kulturális életében játszott szerepét tekintve messze kimagaslott a többi közül, az a Sebestyén-fivérek által vezetett miskolci színészet, színtársulat és színház volt. A gazdag kereskedő és hivatalnok városban a színháznak, a színházba járásnak valóságos rituáléja alakult ki. Bemutatókról, aki a városban valamit számított, egész egyszerűen nem maradhatott el. De a legszélesebb rétegek látogatták rendszeresen a színház rangos, vagy kevésbé rangos előadásait. A lapok bőven foglalkoztak a miskolci színházi élet eseményeivel, a színház a szó szoros értelemben közügy volt, egy-egy primadonna neve fogalom volt a városban. Hála Sebestyén Mihálynak, olyan színházi kultúrával rendelkezett Miskolc és olyan tömegeket mozgatott meg, amire azóta sincs példa. Az alatt a 20 esztendő alatt, amíg Sebestyén Mihály volt az igazgató (közel 20 esztendő), a neves színművészek egész sorát adta a fővárosnak a miskolci színtársulat. 1935-ben pl. egy jelentéktelen református papköltő, Hegyaljai Kiss Géza, 20 éves írói jubileuma alkalmából (egyébként a Reggeli Hírlap egyik külső munkatársa volt) rendezett irodalmi matinén gyalázatosan rossz, dilettáns fércműveket olyan színészek adtak elő, mint Ladányi Ferenc. A lateiner-művész elemek lényegében csak azt tudták produkálni Miskolcon, amire módjuk és lehetőségük volt. Amit a város egész légköre, miliője, az értelmiség és az un. középrétegek igényei és „elvárásai". ízlése, gondolkodásmódja, kultúrája el tudott fogadni, meg bírt emészteni. És ez nagyon kevés volt. Végtelenül jellemző, hogy igazán művelt, européer gondolkodású és kultúrált újságírók közül egyetlen egy sem maradt meg sokáig ebben a városban. Még jó, ha nem úgy távozott, mint Fazekas Sámuel, akinek sajtópört akasztottak a nyakába. TÓTH PÁL JEGYZETEK 1. Sassy Csaba nevezte így őket szatirikus élclapjában, a ,,28-as Újságban" 2. Thurzó-Nagy László: A vidéki sajtó. Miskolc, 1928. 3. Miskolc, 1937. szeptember 18. 4. „Hol bujkálnak a miskolci írók?" — Miskolc, 1937. január 25. 5. Sassy Csaba: ,,Miért van Miskolc kultúrája a mélyponton?" = Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap. 1935. március 20.