A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Joó Tibor: A tarcali „Piéta"

Méreteit szétfeszítően erőteljes itt minden. Mária itt nem a lágy szépségű, kortalan és a fájdalom torzító hatásaitól mentes Isten-anya, hanem sírástól bedagadt szemű, az elkeseredéstől megviselt, középkorú, szenvedő asszony, aki a megmerevedett holttestet az átölelés utolsó lehetőségével szorítja magához. Nemcsak támasztja egyik lábával, hanem felemelte, ölébe helyezte, s míg bal karjával derekát fogja át, még Krisztus vállait és jobb karját is megtámasztja és jobb kezével simogató mozdulattal karolja, tartja a fejét. Az elhunyt testét kissé, kifelé fordítja, s így bánatának okát még inkább láthatjuk, látjuk a jobb kéz és az oldal nagy sebeit, de ezzel a kifelé fordítással még közelebb van a súlyos test az Anyához, még biztosabb a tartás, még nehezebben vehetik el, vihetik el tőle. A ruhaszövet szinte sátrat, védelmet nyújtóan keretezi nemcsak Mária, hanem Krisztus testét is. Krisztus itt nem karcsú, finom arányú ifjú, hanem a nép fia, izmos testtel, a sokat fáradt emberek elvastagodott lábaival; az izomkötegek 4. kép. A jászberényi (Kőkép u. 23. előtti) Piéta