A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Márkus M.: Interetnikus Rákóczi-hagyományok a kárpátaljai népek karácsonyesti vacsorájának étrendjében

Rosos (Kopár) községekben az ottani kárpátukrán lakosság a karácsonyi asztalt ősi szokás szerint díszesen (fehér abrosszal) terítette meg. Amikor a családtagok az asztalhoz ültek, az asztal főhelyét következetesen mindig üresen hagyták. Az adatközlők szerint — ezt a helyet az itteni gazdacsaládok az egykori kibujdosott fejedelmük és földesuruk: II. Rákóczi Ferenc számára tartották fenn. A kárpátukrán lakosságnak ebben a gesztusában egy sokkal régibb, még a szláv népek együttélésének korszakában élő és gyakorolt alapmotívumát kell látni: ez az ősök, halottak és a természetfölötti lények táplálását célzó mágikus és áldozati cselekmény. Ez a hiedelemmotívum különben elég ismert jelenség mind az ukránoknál, mind a nagyorosz etnikumnál. Feltevésünket alátámaszthatja még az a körülmény is, hogy a fenti kárpátukrán falvak karácsonyesti vacsorájának ételei, szokásai és hiedelmei nagyjában azonosak a kelet-európai szláv népek hasonló rendtartásával/'' A Duszinai-völgy kárpátukrán lakosságának a karácsonyesti vacsorája különben a következő rend szerint ment végbe. A vacsora előtt a család feje — rendszerint a gazda, egy köteg szalmát és egy kévét hozott be a házba. A szalma egy részét a ház padlózatán szórta el. Egy maroknyi szalmát az asztalra is tett, — arra a helyre, ahová a karácsonyi kenyér került. Majd az egész asztalt tiszta, kivarrott abroszszal terítették le. A kévét a gazda az asztal mögé állította. Lehoczky szerint a Bereg megyei ukránok a kévébe kötött szalmát termékenység biztosítása céljából pálinkával is megöntözték. • A házba behozott szalma és a kéve az ünnep három napján át a házban maradt. A megterített asztalon egyszerű fakereszt és két gyertya volt elhelyezve. Utána a karácsonyi kenyér került az asztalra. Ez a rituális kenyér alig különbözött a közönséges mindennapi kenyértől. A különbség csak abban nyilvánult meg, hogy a kenyértészta tetejére a sütés előtt mindenféle magvakból (pl. búzából, rozsból, árpából, babból-paszulyból, kendermagból, kukoricából, tökmagból, napraforgóból stb.) pár szemet szórtak. A kenyérhéjra hintett magvaknak biztosítaniuk kellett a jövő évi termést a család számára. Amikor bevetették a kemencébe, az egész kenyeret ezekkel a magvakkal „szentelték" meg — s ezzel Isten áldását kérték rája. A kenyér asztalra helyezése után egy kis edénybe tiszta szeszt (pálinkát) öntöttek, hozzáöntöttek egy kevés mézet, forrásvizet és fahéjat, majd meggyújtották az egészet. Amikor már az egész jól felmelegedett, egy fedővel letakarták az edényt, ettől a láng kialudt. A megmaradt mézes pálinkát a családtagok egymás egészségére kiitták. A maradék pálinkával a gazdasszony még megkente a férjhezmenendő lányainak a homlokát, hogy így hamarabb mehessenek férjhez. Utána megrakták az asztalt mindenféle étellel. A család feje imával megáldotta az asztalra tett ételeket és hozzáfogtak a vacsora elfogyasztásához. Legelőször a gazda megszegte a karácsonyi kenyeret („Kracunt") s minden családtagnak nyújtott egy falatot belőle.

5 A maradék kenyeret visszatette az asztalra. Egyes családokban szokás volt, hogy a család egyik tagja a háziállatok legkedvesebbjét (pl. egy báránykát) — szerencse-