A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Márkus M.: Interetnikus Rákóczi-hagyományok a kárpátaljai népek karácsonyesti vacsorájának étrendjében

Interetnikus Rákóczi-hagyományok a kárpátaljai népek karácsonyesti vacsorájának étrendjében Általánosan ismert tény, hogy a mindennapi táplálkozás, az étkezés rendje és szokásai az utolsó évtizedek során óriási változáson mentek át. E nagy változások ellenére mégis vannak olyan étkezési alkalmak, amikor egyes családokban újra előveszik az egyik vagy másik régi ételt s magában az étrendben is megtartanak egy-egy régi szokást. Ilyen különleges étkezési alkalom egész Európa-szerte a karácsonyesti vacsora. Ez magyarázza meg azt, hogy a népi táplálkozás kutatói miért kérdezősködnek oly nagy buzgalommal informátoraiknál a karácsonyesti vacsora szokásai és ételei iránt. Az alábbiakban néhány igen érdekes — s olyan interetnikus adatot kívánok közölni, mely anyagánál fogva méltán keltheti fel a magyar, szlovák és kárpátukrajnai etnográfusok (főleg szokás-kutatók) érdeklődését. Tudomásom szerint ezt az anyagot (legalábbis ebben a formában) az eddigi néprajzi irodalom sem tartja számon. Tartalmukat tekintve azonban szerves kiegészítőül szolgálhatnak Ferenczi í.-nek és Cs. Pócs É.-nak a magyar szakirodalomban már korábban publikált dolgozataihoz.

1 A karácsony esti vacsoráról Európa-szerte tudjuk, hogy a család egyik legmeghittebb, kizárólag magánjellegű, s hagyományos étkezési alkalma. A régebbi szlovák családok szokása szerint, — különösen amikor még a szlovák házaló kereskedés és vándorlás teljes virágjában volt, minden idegenben tartózkodó (házaló) szlovák vándorárus (pl. olaj-, lenvászonárus, sáfrányos, csipkés, fazekas stb.) vagy más vándoriparos (pl. ablakos, drótos, kőműves, tutaj os) — úgy intézte dolgát, hogy karácsony estére okvetlen hazaérjen, s a karácsony este vacsoráját családja körében töltse el.

2 Ezt az íratlan törvényt igyekeztek betartani a Kárpát-Ukrajnában élő többi házaló ukránok is. Ha ebben a szándékban az illetőt mégis valami elháríthatatlan ok (pl. betegség, fogság, katonai szolgálat stb.) akadályozta meg, — akkor az illető helyét a karácsonyi asztalnál mindig üresen hagyták. Az asztalt rendesen megterítették, az illető evőeszközeit is helyére tették (mintha az asztalnál ülne), de a helyét szabadon hagyták: fenntartották. A karácsonyi asztalnak ez az elmaradhatatlan szokása (a nagy társadalmi, kulturális és gazdasági változások ellenére is) Kelet-Szlovákiában igen sok helyen (mind szlovák, mind ukrán-rusznák vagy magyar etnikum körében) csaknem napjainkig fennmaradt. A karácsonyi asztal hagyományos étrendjének, hiedelmeinek és szokásainak gyűjtögetése során — az elmúlt évek során Kelet-Szlovákia területén több kárpátukrajnai származású családdal léptem érintkezésbe, akik a századforduló és a két világháború közti években (1900—1945) Kárpátukrajnában laktak (nagyobb részük ott is született). Ezek az adatközlők elmondták, hogy a volt Bereg megyei SvaljaváAól (magyarul: Szolyva) keletre nyíló folyóvölgyben fekvő Dusina (magyar nevén: Zajgó) és