A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bodgál Ferenc: A szinpetri kovácsműhely

teszik, s addig hagyják ott, amíg bebőrösödik a teteje, így tartósabb. Az üres üstbe vizet öntenek és ázni hagyják. A főzés után a gabdzsitóknak és a rokonoknak mindig küdtek a lekvárból, a család pedig lekváros derelyét főzött. Napjainkban a házi lekvárfőzés fokozatosan megszűnik, csak a nagyobb gyümölcsössel rendelkező családoknál maradt meg. A lakosság zöménél a szivalekvárt a különféle gyümöcsízek váltják fel, amit mindenki olcsón megvásárolhat. PETERCSÁK TIVADAR JEGYZETEK 1. Laczkó István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye gyümölcstermesztési adottságai. Borsodi Szemle, 1964. 3. sz. 19. 2. A magyai* korona országainak mezőgazdasági statisztikája. Budapest, 1897. 314. 3. Magyarország állatállománya, gazdasági gépfelszerelése é

s gyümölcsfaállománya az 1935. évben. Magyar Statisztikai Közlemények. Üj sorozat, 100. kötet. Budapest, 1937. 4. A Zempléni-hegység nyugati oldalán fekvő Árkán a kölcsönkért üstért 2—3 kg diót vagy egy csupor lekvárt, egy vödör szilvát adnak vagy elmennek egy napig dolgozni. Debreceni Egyetemi Néprajzi Intézet Adattára 686. Paládi—Kovács Attila gyűjtése. 5. Árkán íapoc/cának nevezik a nagy fakanalait. DENIA. 686. (i. A kelep tengelyét hasonló módon rögzítették Árkán és Fónyban, Boldogkőváralján és Korláton viszont az üst fülein keresztül dugott rúd rögzíti a kelep tengelyét, így a kavaró teljesen körbe forgatható. DENIA. 686. 7. A gyerekeket, asszonyokat Árkán is megkínálják a potyóval. DENIA. 686. 8, Árkán a legények moriónak öltöztek fel, így szórakoztatták az összegyűlt férfiakat, nőket. A gazda bort is ad a kavaróknak. DENIA. 686. A szinpetri kovácsműhely A múlt századi magyar faluban a legfontosabb és legnélkülözhetetlenebb mesterember a kovács volt. Készítette és javította a különféle mezőgazdasági eszközöket, lovakat gyógyított. A kovács számára a község, vagy a gazdaközönség, legeltetési társulat műhelyt es lakást épített. A felfogadott kovácsnak a közösség munkát biztosított, ugyanakkor a maga számára is biztosította, hogy minden időben rendelkezésére álljon munkájával, tudásával a mester. A községi kovács tartása a múlt században még szinte az egész országban általános volt, s inkább csak az első világháború után kezdték felváltani a kommenciósokat az önálló iparral rendelkező mesteremberek. Ma igen sok elhagyott, roskadozó kovácsműhelyt találunk, hiszen a termelőszövetkezeti gazdálkodás általánossá válása óta, (kb. 1960-tól) ezekre nincs szükség, vagy nem eredeti célra használják. A legtöbb meglevő kovácsműhely és a hozzá kapcsolódó kovácslakás jellegtelen, népi építészeti emlékkel nem bír. Néhány helyen azonban megmaradtak a régi, sajátos típusú műhelyek is. A verpeléti (Heves megye) kovácsműhely